Szeptember első hetében megkezdődött a nagyszabású országvédelmi gyakorlat

Megosztás:
Forrás: honvedelem.hu

Szeptember első hetében megkezdődött az Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nevű nagyszabású országvédelmi gyakorlat, amely az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete – tudatta a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az előre tervezett, NATO-keretek közt megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat során hat héten keresztül mintegy 22 ezer katona – hivatásosok és tartalékosok egyaránt – vonul fel az ország több pontján számos komplex műveletben részt véve.

A gyakorlat végrehajtása kapcsán – csapatmozgások és eszközátcsoportosítások miatt – továbbra is fokozott közúti, vasúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján. Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, Fajsz-Dombori térségében végrehajtott katonai manőver miatt közúton végrehajtott eszköz-átcsoportosításra kell számítani szeptember 8. és 10. között – olvasható a közleményben.

A HM közlése szerint az említett időszakban katonai gépjárművekből álló menetoszlopok közlekedésére kell számítani Szentes – Kiskunfélegyháza – Fülöpjakab – Jakabszállás – Soltvadkert – Kiskőrös – Öregcsertő – Drágszél – Miske – Fajsz, valamint a Szentes – Kiskunfélegyháza – Fülöpjakab – Jakabszállás – Soltvadkert – Kecel – Császártöltés – Sükösd – Dusnok – Fajsz útvonalakon és vissza.

Szeptember 7-én az MH 1. Tűzszerész és Folyamőrezred is megkezdte átcsoportosítását 2 db aknamentesítő hajóval és 29 fővel aznap Bajáig, ahonnan szeptember 8-án és 9-én a Baja-Fajsz folyami útvonalon mozogva a honvédség erőinek dunai átkelését biztosítják Dombori-Fajsz térségében.

A két aknamentesítő hajó szeptember 10-én visszacsoportosítást hajt végre az MH Hadikikötőbe – közölte a minisztérium.

További információ a https://honvedelem.hu/hirek/ oldalon olvasható.

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük