Székesfehérvári katonahősökre emlékeztek

Megosztás:
Forrás: honvedelem.hu

„Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincsen” – fogalmazott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a székesfehérvári Gyergyó emlékparkban, ahol a Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred tábori pótezredének katonáira emlékeztek. A százötvenkilenc fehérvári fiatal nyolcvanegy évvel ezelőtt, 1944. szeptember 7-én, Gyergyószentmiklós határában, a Gac-hegy oldalában halt hősi halált, miközben egy szovjet előörs betörése ellen harcoltak.

Vargha Tamás beszédében hangsúlyozta: a székesfehérvári katonák nem hősnek születtek, előttük állt még az élet, de a történelem viharai közbeszóltak. „Félelmet nem ismerő helytállásról, elhivatottságról és a haza érdekében történő tenni akarásról tettek tanúbizonyságot. Tudták, hogy a fegyveres szolgálat egész embert kívánó elköteleződés. Hősökké váltak, mert a legtöbbet adták: az életüket” – emelte ki.

A parlamenti államtitkár szerint a katonák példája örökérvényű üzenetet hordoz. „Otthonuktól, családjaiktól távol, de egymás mellett állva hozták meg a legnagyobb áldozatot. A százötvenkilenc fiatal helytállása a mai embernek a bajtársiasság, a hazaszeretet és a hősiesség példáját üzeni” – fogalmazott. Kiemelte: emléküket nem kötelességből, hanem azért kell megőrizni, mert a közösség tartozik nekik.

Vargha Tamás felidézte: volt idő, amikor a megemlékezés csak Székesfehérváron volt lehetséges, mára azonban fehérváriak és gyergyóiak is fejet hajtanak a pótezred Székelyföldön hősi halált lelt katonái előtt. „A határok elválaszthatnak minket, de a magyarságot, a magyar létet ezer év után, tragédiák és világégések sora után sem lehet elvenni tőlünk” – hangsúlyozta.

A Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred tábori pótezrede 1939. augusztus 15-én kapta meg csapatzászlaját Székesfehérvártól. A város házi ezrede 1944 szeptemberében került Székelyföldre, ahol a gyergyószentmiklósi lakosok a betörő szovjet előörssel vívott ütközetben elesett katonákat két tömegsírba temették, emléküket a kommunista rendszer tiltása ellenére ápolták. A hősökre emlékeztető székesfehérvári emlékhely, ahol kopjafa, lélekharang és emlékkő áll, 2014-ben jött létre önkormányzati kezdeményezéssel, támogatással és civil összefogással.

Az MH Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar közreműködésével rendezett ünnepségen részt vett – többek között – Tibor Králik vezérőrnagy, a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság (HQ MND-C) parancsnoka, Horváth Miklós Csaba székesfehérvári alpolgármester, a Történelmi Vitézi Rend képviselői, valamint a város iskolái és a honvédelem ügyét támogató szervezetek képviselői.

Forrás: honvedelem.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük