Szalay-Bobrovniczky Kristóf: idén is folytatódik a honvédség fejlesztése

Bebizonyosodott, hogy a tartalékos szolgálat népszerűsítése az egyik legjobb kampányeszköz a katonai hivatás népszerűsítésére, hiszen az új tartalékosok közül több százan átszereltek szerződésesnek vagy hivatásosnak – mondta a honvédelmi miniszter évértékelőjén.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium vezetői előtt a tavalyi évet értékelve és a 2025-ös feladatokat ismertetve a Bálna Honvédelmi Központban az eredmények közül kiemelte a sikeres toborzást és azt, hogy új jogszabályi környezet is segíti a honvédség könnyebb, rugalmasabb működését, reagálóképességének növelését.
A honvédelmi nevelésről szólva a miniszter közölte, hogy
már 161 középiskola csatlakozott a honvéd kadét programhoz, és országosan 141 iskolában 15 ezer diáknak oktatják a honvédelem tantárgyat.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta a katonai infrastruktúra fejlesztésének fontosságát, az új eszközökkel kapcsolatban pedig megemlítette, hogy megérkeztek a megrendelt PzH 2000-es önjáró tüzérségi lövegek és a Carl Gustaf páncéltörők, a NASAMS légvédelmi rendszerek, valamint az ELTA radarok.
„A legújabb modern eszközöket használni is tudni kell, ezt is megtanulták, ebben is kiválóan teljesítenek katonáink, kidolgozták az új eljárásrendeket”
– számolt be róla a tárcavezető.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kitért arra is, hogy egy évig magyar parancsnok, Sticz László vezérőrnagy vezette az EU bosznia-hercegovinai békefenntartó misszióját, az EUFOR Altheát, amely – mint fogalmazott – „nemzetközi szerepvállalásunk zászlóshajója volt”.
A párizsi olimpiáról szólva a honvédelmi miniszter felidézte, hogy a Magyar Honvédség 23 katonája is kiváló teljesítményt nyújtott.
„Napjainkra több mint harminc sportág kiemelkedően sikeres képviselője tagja a haderő két sportszázadának, napirenden van a harmadik század megszervezése” – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.
Fókuszban az Égi rókák
2025. június 18.
Drogprevenció szünet nélkül
2025. június 18.