Szalay-Bobrovniczky Kristóf: folytatni kell a magyar haderő fejlesztését
Folytatni kell 2025-ben is a magyar haderő fejlesztését, hogy a Magyar Honvédség műveleti értéke és hadrafoghatósága a lehető legmagasabbra emelkedjen - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna HadERŐ című műsorában.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrást a jövő évi költségvetésben, így a NATO elvárásának megfelelően a GDP 2 százalékát fordítja védelmi kiadásra.
Hozzátette, hogy folytatni kell a kiképzéseket, az eljárásrendek, doktrínák kifejlesztését és azok bevezetését, gyakorlatba való átültetését, a katonákat pedig fel kell ezekre készíteni.
Közölte,
az ország erősödik gazdasági, demográfiai értelemben is 2010 óta, mióta ez a kormányzat átvette az irányítást, de erősödnie kell katonailag is, hogy „megfelelő elrettentő erőt tudjon felmutatni”.
Azt mondta, ugyan a magyar emberek biztonságának végső garanciája az ország NATO-tagsága, de kell hozzá egy erős, jól felfegyverzett, jól kiképzett, magas műveleti értékű és könnyen, gyorsan, rugalmasan hadra fogható haderő, ami a közigazgatással összefogva „és a magyar társadalom jószándékú, szerető támogatását bírva, szükség esetén nagyon gyorsan erőt tud felmutatni”.
A miniszter szerint ezért nagyon fontos az új fegyverek beszerzése, a toborzás, a kiképzés, miközben „minden, a környezetünkben lévő konfliktusban a béke álláspontját képviseljük”.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte, nagy energiát fordítottak tavaly a toborzásra, amely kezdetben a hivatásos haderőre, majd a területvédelmi tartalékosokra koncentrált.
A műsorban elmondta:
a toborzás eredményeként 3500-an csatlakoztak a területvédelmi tartalékos erőkhöz, és a jelentkezők nagy része már átesett az alapkiképzésen.
A miniszter a műsort beharangozó keddi Facebook-posztjában már több mint 3600 új területvédelmi tartalékosról írt.
Amióta a magyar haderő átállt az önkéntes kiegészítésre, „soha ennyien nem csatlakoztak a magyar honvédséghez ilyen rövid idő alatt, mint most ezen a nyáron és őszön, ezt kifejezetten köszönöm a magyaroknak, hogy megértették, odafigyeltek és tettek annak érdekében, hogy ezt elmondhassuk” – fogalmazott.
Szólt arról, hogy tart a védelemipar fejlesztése is. Egy ország hadereje csak akkor lehet igazán ütőképes és erős, ha az minél inkább szuverén, önállóan termelni képes, tehát a nemzetközi beszállítói láncokat minél inkább közel hozó és lerövidítő védelemiparral rendelkezik – mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszélt az ukrajnai háborúról is, szerinte az „a legveszélyesebb szakaszában jár”.
Emlékeztetett: a leköszönő amerikai adminisztráció engedélyezte az ukránoknak, hogy a korábban átadott nagy hatóerejű rakétákkal mélyen belőhessenek Oroszország területére.
A miniszter kiemelte, ez nagyon lényeges változás a korábbiakhoz képest és a háború eszkalációját jelenti.
Szólt arról is, hogy a Közel-Keleten, Szíriában újabb fegyveres konfliktus robbant ki, és Irán és Izrael is fegyveres konfliktusban áll.
- Elfogás és emberség
- Bűnös örökösök
- Akik a katonákat formálják: fókuszban a kiképzés és a kiképzők
- Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
- Csalássorozathoz köthető pénzmosó hálózatot számolt fel a BRFK
- „Minden tekintetben sikeres évet zárt a polgárőrség” – fogalmazott dr. Túrós András, az OPSZ elnöke
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.
Két jótékonysági kezdeményezésben is részt vettek
2025. december 23.
A Honvédelmi Minisztérium is részt vett a Jónak lenni jó kampányában
2025. december 23.