Regionális rendezvényen jutalmazott polgárőröket az OPSZ elnöke

Megosztás:
Forrás: opsz.hu

Fejér, Somogy, Veszprém és Zala vármegyei polgárőröknek adott át személyesen elismerő oklevelet dr. Túrós András december 20-án.

A balatonföldvári Hotel Jogarban több mint ötven olyan polgárőr részesült elnöki dicséretben és jutalomban, aki a kábítószer- kereskedelem felszámolása érdekében kiemelkedő óraszámban vállalt közterületi járőrszolgálatot.

A bensőséges ünnepségen elsőként a négy vármegye elnöke szólt az elismerésben részesültekhez. Poór Gyula, a somogyi polgárőrök vezetője arról beszélt, hogy egy célért, a bűnmegelőzésért jött létre a polgárőrség 35 évvel ezelőtt. „Ehhez képest már nagyon messze elértünk, hiszen nemcsak a közbiztonság, környezetvédelem, hanem bármi más olyan esemény, feladat, amit kitűznek elénk, azt mi teljesítjük, és erre büszkék lehetünk” – mondta a vármegyei elnök, aki minden elismerésben részesülő polgárőrnek megköszönte a többletszolgálatot.

Horváth Róbert, a Zala vármegyei szövetség elnöke is örömmel nyugtázta, hogy a polgárőrség tevékenysége egyre szélesedik és hogy a polgárőrség is csatlakozott a kormányzat által meghirdetett, a kábítószer-kereskedelem felszámolását célzó DELTA Programhoz. Mint fogalmazott, minden vármegyében sokan sokat tettek azért, hogy növelje a polgárőrség a közterületi jelenlétet és az eddigieknél is jobban kihasználja a helyismeret előnyeit és megfelelő információkkal lássa el a hatóságokat. „A karácsony a csodavárás időszaka. Hogyha a polgárőrség, a polgárőr egyesületek komolyan veszik a tevékenységüket, kisebb csodákat tudnak tenni a település közbiztonsága érdekében. Én azt kívánom nektek, hogy legyetek ti a csodák” – fogalmazott a zalai elnök.

Takács Béla, a Veszprém vármegyei szövetség elnöke azzal kezdte köszöntőjét, hogy az eseményre jövet hallott a rádióban egy dalt, amelyből harmónia áradt és elgondolkodott azon mi is a harmónia. „Az én olvasatomban a tökéletes harmónia az, amit mi polgárőrök létrehozunk nap, mint nap. Hogy áldozatot hozunk a közért. Rengeteg olyan szolgálatot adunk, ami időt a családunktól veszünk el. Mindezt azért, hogy a lakosság biztonságérzete jobb legyen, és a megítélésünk kedvező fordulatot vegyen. Én az ünnep eljövetele előtt kívánom nektek, hogy amit terveztetek a jövő évre, azt végre is tudjátok hajtani.” – mondta Takács Béla.

A Fejér Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, Cseh István köszöntőjében arról beszélt, hogy a polgárőrök mindent energiájukat beletették az idei év kiemelt feladatába, amely teljesen új volt a szövetség életében, de sikerült teljesíteni. „Ma úgy értékeljük, hogy tisztességgel, becsülettel, eredményesen végeztük el a munkát. Egységesen gondolkodtunk, egységesen cselekedtünk” – mondta a vármegyei elnök, aki az ország minden polgárőrének gratulált a teljesítményért.

A vármegyei elnökök köszöntjét követő beszédében dr. Túrós András emlékeztetett arra, hogy a kábítószer-terjesztés és -fogyasztás hazánkban olyan méreteket öltött, amely elérte a tűréshatárt. A Magyarország kormánya által idén március 1-jével meghirdetett drogmegelőzési programhoz nyilvánvaló volt, hogy a polgárőrség is csatlakozik, hiszen kisegítő rendészeti szervként segítenie kell a hatóságokat. Az OPSZ elnöke emlékeztetett arra is, hogy a program sikeres megvalósításához a kormányzatnak két fontos kérése volt: a polgárőrség növelje a közterületi órák számát, legyen aktívabb a közterületeken és hozzon létre új egyesületeket a kábítószerrel legjobban veszélyeztetett térségekben. A kormányzat a program sikeréhez 200 millió forintos támogatással járult hozzá.

Az elnökség úgy döntött, hogy minden egyes új egyesület részére 600 ezer forint induló tőkeforrást biztosítunk, hogy ténylegesen gyökeret tudjanak ereszteni és megkezdhessék a munkájukat. 41 új egyesület jött létre 2025-ben Magyarországon, sajnos elsősorban nem a kábítószerrel legjobban fertőzött térségekben, de ez egy jelentős szám és minden új egyesületnek örülünk. Előzetes számítások szerint, a közterület járőrszolgálat óraszámát is sikerült növelni, de a pontos összesítés az év elején történik meg.” – hangsúlyozta az elnök.

Dr. Túrós András megerősítette a korábban is hangoztatott véleményét, miszerint minőségi változás történt a polgárőrök szolgálati tevékenységében, hiszen ma már minőségi bűnmegelőzést is végeznek a polgárőrök, de figyelmeztetett, hogy az alaptevékenységet, a klasszikus bűnmegelőzést, a közterületi szolgálatot, a közterületi jogsértések megelőzését sem szabad elhanyagolni. A kutatások is azt bizonyítják, hogy ha kint van a rendőr, vagy a polgárőr a közterületen, akkor jobb a lakosság szubjektív biztonságérzete” – mondta az elnök, aki örömét fejezte ki, hogy az utolsó negyedévben 800 polgárőrt jutalmazhatott meg, amely reményei szerint motivációt is jelent a jövőre nézve. A jövő évről szólva az elnök bejelentette, hogy a költségvetés tervezésekor 2026-ban már 1.000 olyan polgárőr jutalmazásával számolnak, akik kiemelt óraszámban látnak el közterületi járőrszolgálatot.

Túrós András a beszéde végén gratulált a polgárőrség 2025-ös munkájához és eredményeihez és a szövetség minden polgárőrének és családtagjainak áldott karácsonyt és boldog új évet kívánt.

A rendezvényen a négy vármegye több mint 50 polgárőre vehette át a kábítószer-kereskedelem felszámolása érdekében vállalt kiemelkedő közterületi szolgálat ellátásának elismeréseként Túrós Andrástól az OPSZ elnökének oklevelét és az ezzel járó jutalmat.

 Szöveg: opsz.hu/Bakonyi Ágnes

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük