Püski Sándor festményeivel nyílik a pákozdi Emlékparki Nyár

A Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely ad otthont Püski Sándor festőművész „Szabadon szeretem” című kiállításának, amely június 27-én, pénteken 18 órakor nyílik meg az intézmény beltéri galériájában. A tárlat a XIII. Emlékparki Nyár kulturális programsorozat nyitóeseménye.
A kiállítás a képzőművész gazdag és sokszínű életművéből válogat: női portrék, lovas jelenetek, tájképek és szakrális témák egyaránt helyet kaptak a tárlat anyagában. Látható lesz annak a Soli Deo Gloria című festménynek a vázlata is, amelyet Püski 2017-ben személyesen adott át az április 21-én, nyolcvannyolc évesen elhunyt Ferenc pápának a Vatikánban.
A művész a kortárs hazai művészeti élet aktív szereplője, korábban – többek között – Ausztriában, Szlovéniában, az Egyesült Államokban, Kínában is bemutatta alkotásait.
A „Szabadon szeretem” című kiállítás augusztus 10-ig látogatható, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely nyitvatartási idejében, 10 és 18 óra között.
Az Emlékparki Nyár rendezvénysorozat részeként Tolcsvay Béla, Kossuth-díjas gitáros, zeneszerző, a Magashegyi Underground alternatív rockbanda duója, Karácsony János és Angler Ákos zenészek, valamint az MH Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar is fellép majd Pákozdon.
További részletek: kempp.hu
Forrás: honvedelem.hu
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.