Ők a haza védelmezői – a világ is elismeri a magyar katonák tudását

Büszke vagyok a magyar katonákra, nagyon magas szakmai színvonalon állnak – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” műsorában az Adaptive Hussars 2025 védelmi gyakorlat kapcsán.
Az október 21-ei adás az előretolt repülésirányítók feladatkörét, az MH Altiszti Akadémia drónképességét és a katonai rendészek szolgálati kutyáinak szerepét mutatta be.
A NATO-keretek között rendezett Adaptive Hussars 2025 összhaderőnemi és összkormányzati országvédelmi gyakorlatról Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az adásban elmondta: az „a rendszerváltás óta zajló legnagyobb katonai gyakorlat és egyben a haderőfejlesztés folyamatának vizsgája”. Az eredményesen zárult többhetes megmérettetés volumene mellett több szempontból is rendkívüli volt. Azon túl, hogy tesztelte a honvédség jelenlegi ütőképességét, a védelmi igazgatás valamennyi szegmensét érintette, továbbá NATO-erők bevonásával a többnemzeti együttműködés sikerességét is bizonyította.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf büszke katonáinkra, akik nagyon magas színvonalon végzik tevékenységüket és nemzetközileg elismertek. A honvédelmi miniszter erről az Adaptive Hussars 2025 során is megbizonyosodott. „Azok az altisztek és tisztek, akik részt vettek ebben a gyakorlatban a Magyar Honvédség legjobbjai és példát mutatnak a most csatlakozó katonáknak is, de azoknak a nemzeteknek is, akikkel együtt teljesítettünk egyes mozzanatokat” – emelte ki a honvédelmi tárca vezetője.
Az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) gyakorlaton is bebizonyosodott a magyar előretolt repülésirányítók (Joint Terminal Attack Controller – JTAC) kiemelkedő szerepe. A világ élvonalába tartoznak, melyet jól mutat, hogy a NATO elsők között akkreditálta a Magyar Honvédség JTAC-képességét.
Katonáink több szövetséges ország – köztük az Amerikai Egyesült Államok – tanfolyamain szerepelnek vizsgáztatóként. Emellett számos alkalommal álltak helyt különböző gyakorlatokon, sőt missziós területen többnemzeti műveletekben is.
Feladatkörük rendkívül összetett: össze kell hangolniuk a légierő eszközeinek és a szárazföldi erőknek a mozgását, aminek része, hogy olykor másodpercek töredéke alatt kell döntést hozniuk a biztonságos, sikeres és egyben gyors feladatvégrehajtás érdekében. „Mi vagyunk a légierő szeme a szárazföldön és a szárazföld hangja az égben” – foglalta össze a JTAC-ek jelentőségét Semperger László főtörzsőrmester, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár előretolt repülésirányítója.
Az ADHU25 során kiemelt szerepet játszott a Magyar Honvédség drónképessége, hiszen a 21. századi műveleti környezet megköveteli annak nemcsak meglétét, de folyamatos fejlesztését is. Az MH Altiszti Akadémia drónpilótái több mozzanatban is fontos szerepet játszottak – így például a Nullponti lő- és gyakorlótér összhaderőnemi műveletében és a tiszai átkelés lebonyolításában egyaránt. „A drónhadviselés korszakába léptünk” – hangsúlyozta Ronkovics Milán százados, az MH Altiszti Akadémia kiképző tisztje.
Az október 21-ei adás a katonai rendészek közel egy évtizedes kutyás képességének bemutatásával zárult, mely sokat fejlődött életre hívása óta.
Kutyás rendészeink számos nemzetközi gyakorlaton és kiképzésen bizonyítottak már, többek között Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában. Az adásból kiderült, hogy a járőrpároknak milyen feladataik vannak a mindennapokban, s ezek érdekében milyen kiképzési foglalkozásokon vesznek részt.
Az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” című magazinműsor október 21-ei adása ezen a linken tekinthető meg.
Forrás: honvedelem.hu
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.
Ők a haza védelmezői – a világ is elismeri a magyar katonák tudását
2025. október 21.
Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
2025. október 21.
Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
2025. október 21.