Nehéz katonai járművek a Városligetben, légi parádé a Duna felett

A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket augusztus 19-20-án a Városligetben, emellett augusztus 20-án 9 órától légi parádé keretében bemutatkoznak a magyar haderő forgó- és merevszárnyas eszközei a Duna Parlament előtti szakaszán – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
A kétnapos élménydömpingen korszerű haditechnikai eszközöket, köztük nehéz katonai járműveket is felsorakoztatnak az alakulatok – írták, hozzátéve: a járművek, illetve az azokat szállító konvojok hétfő este és kedd hajnalban érkeznek a fővárosba Tatáról, Szolnokról, Hódmezővásárhelyről és Győrből.
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egy Leopard 2A4HU harckocsit, egy Gidrán 4×4 többcélú páncélozott járművet, egy Panzerhaubitze 2000 önjáró löveget, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár egy Lynx KF-41 gyalogsági harcjárművet és egy 120 milliméteres Hirtenberger aknavetőt, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred egy MAN NASAMS indítóállványt és egy Mistral Atlas indítóállványt állít ki, míg az MH Különleges Műveleti Parancsnokság egy Polaris MZR4 könnyű terepjáróval, egy Polaris Sportsman XP 1000 S járművel, valamint egy Humvee könnyű terepjáró gépjárművel képviselteti magát a rendezvényen – ismertették.
A tájékoztatás szerint Tatáról hétfő este tíz órakor indulnak el tréleren az eszközök az M1-es autópálya, az M0-s autóút és az M3-as autópálya bevezető szakaszának érintésével. A XIV. kerületi Ógyalla téren a harcjárművek leállnak a trélerről és tovább gumibetéteken „saját lábon” haladnak az Ógyalla utca – M3-as autópálya bevezető szakasza – Kacsóh Pongrác út – Kós Károly sétány útvonalon.
Az eszközök ugyanezen az útvonalon indulnak vissza szerda este kilenc órától.
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.