Mindig voltak, akik fegyvert ragadtak és bátran küzdöttek

Ez az ország azért maradt meg ezer éven keresztül, és azért maradt meg kereszténynek, mert mindig voltak, akik fegyvert ragadtak és bátran küzdöttek, amikor kellett – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Budapesten, az ifjú honvédtisztek kinevezési ünnepségén.
A Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban tartott eseményen – amely a honvédtisztek útba indító díszünnepsége is egyben – a politikus arról beszélt, hogy a megjelentek esküt tesznek, kötelezettséget vállalnak az ország és az egész magyar nemzet számára. Hangsúlyozta, hogy egy régi ludovikás hagyományt folytatva „Isten színe előtt” találkoznak, hogy áldást kérjenek arra az útra, amelyen elindulnak.
Több mint egy évezredünk számtalan példája bizonyítja, hogy elszánt, bátor elődeink nélkül ma nem állhatnánk ki – jelentette ki. Hozzátette, hogy az ő tetteikből merítenek erőt, ami hozzáad a szakmai teljesítményhez.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte, az is erőt ad, hogy minden tekintetben modern honvédséget építenek. Egy olyan honvédséget, amelyben a high-tech fegyverzet felkészült katonák kezébe kerül, egy olyan honvédséget, amely képes szállítani azt az erőt az országnak, ami a békéhez kell – emelte ki a miniszter.
Úgy folytatta, hogy egy olyan honvédséget építenek, amelynek tisztikara a tiszteletreméltó hazafiasságról és a megkérdőjelezhetetlen hozzáértésről nevezetes. Egy olyan honvédséget, ami mindenkor képes kiérdemelni az ország tiszteletét és szeretetét, és egy olyan honvédséget, amelynek fiatal tisztjei a szekuláris, sőt ateista, materialista korszellemmel dacolva helyénvalónak érzik elhivatottságuk és szakmai tudásuk mellé a legnagyobb, az égi hatalom áldását is kérni – fogalmazott.
Rámutatott, hogy egy NATO-kompatibilis, világszínvonalú haderő épül, és a kép csak akkor lesz teljes, ha a haditechnika mellett ott állnak a hazaszeretettel, harci szellemmel felvértezett, eltökélt, fiatal magyar tisztek.
Arra kérte az egybegyűlteket, hogy megfelelő nyitottsággal és alázattal csatlakozzanak be tudásukkal, tenni akarásukkal, lelki tisztaságukkal a jövő útjára lépett haderőbe, valamint becsüljék meg mindazt, amit az előttük járó nemzedékek szolgálatuk és áldozatuk példájával létrehoztak.
A kezdő tudást megkapták, de ez nem lesz elég, tanulniuk kell idősebb tiszttársaiktól és az altiszti kartól is. Ne feledjék, a jó vezető nemcsak parancsot ad, hanem támogatást és iránymutatást is nyújt a katonáinak – jelentette ki a miniszter. Vezessék azokat, akiket önökre bíznak, készítsék fel őket méltó módon a feladataikra, és érjék el velük a kitűzött célokat, vezessék őket békeidőben is, és ha a sors úgy hozza, bár Isten óvjon minket ettől, fegyverrel a kézben, az ellenséggel szemben is – fogalmazott.
Zárásként azt mondta, hogy katonának lenni nem egy szakma a sok közül, mert ez a legszebb és a legnagyobb áldozatokkal járó hivatás, amely teljes embert, szívet, sőt keresztényi alázatot követel. Végül hangsúlyozta, hogy a fiatal tisztek a szabad Magyarországon veszik kezükbe a fegyvert. Arra kérte őket, soha ne feledjék, hogy a szabad és a legtágabb értelemben vett keresztény Magyarország nem létezhet az ő elkötelezett szolgálatuk nélkül.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke arról beszélt, hogy amikor történelmi értelmezésében vizsgálják a tiszt szó jelentését, akkor hivatást találnak, küldetést, életformát, amely egyszerre hordoz dicsőséget és lemondást, büszkeséget és felelősséget. Önök most ennek a hivatásnak a kapujában állnak, és az államalapítás ünnepén már egy új minőségben lépnek előre, mint a Magyar Honvédség legifjabb tisztjei – tette hozzá.
Egy olyan hivatás tisztjei lesznek, amelyet csak az ért, aki benne él, mert csak az ismeri a katonai értékek súlyát, a bajtársi támogatás fontosságát és a közösség erejét, aki azt nap, mint nap megtapasztalja – szögezte le.
A civil világ máshogy működik, más nyelven beszél, más értékek szerint él, a haderőnek saját ritmusa, rendje és nyelvezete van – jelentette ki. Ez a közösség a katonák közössége, ez egy különleges szövetség, ami olyan bizalomra épül, amit nem lehet kényszerrel vagy utasítással kivívni, csak együtt töltött idővel, egymás iránti lojalitással és őszinte törődéssel – mondta.
Hangsúlyozta, hogy a fiatal tisztek a Magyar Honvédség jövője, ők azok, akik egyszer irányítani fogják a honvédségi alakulatokat. Szavai szerint talán még ennél is fontosabb, hogy ők azok, akik a jelenleg folyó fejlesztéseket beteljesítik.
A tiszti lét két legfontosabb szimbóluma a kard és a vállszalag – mutatott rá. A kard a tiszti lét egyik legősibb és legméltóságteljesebb jelképe, amit a történelemben mindig azok viseltek, akiknek a kezében ott volt az erő, de nem az önkényes erő, hanem a védelmező, igazságos, értéket őrző erő – mutatott rá. Aki kardot kap, az nem a múlt harcosává válik, hanem a jelen és a jövő tisztjévé – tette hozzá.
A főhadnagyi és a hadnagyi vállszalag szintén több egy rendfokozatnál, egyszerre dísz és figyelmeztetés – hangsúlyozta a vezérkari főnök. Azt üzeni, innen kezdődik az a hivatás, ahol minden tettnek, szónak, parancsnak, gesztusnak súlya van, és nem csak azt jelzi, hogy a tisztek végrehajtanak, hanem azt is, hogy vezetni fognak – hívta fel a figyelmet.
A szablya, az igazságosság, a vállszalag a felelősség szimbóluma és ezek minden nap emlékeztetni fogják önöket arra, hogy mit várnak el azoktól, akik a Magyar Honvédség tisztjei lesznek – jelentette ki.
- Kerülje el a vadbaleseteket! Közlekedjen fokozott óvatosággal!
- Katonasportolókkal népszerűsítették a mindennapi mozgást Balatonfüreden
- Parancsnokváltás az ország egyik legnagyobb alakulatánál
- Tizenöt kilométernyi éberség
- Fontos! Augusztus 16 -17. Filozófusok kertje
- Nehéz katonai járművek a Városligetben, légi parádé a Duna felett
2025. augusztus 20.
Számos tévhit kíséri Szent István ünnepét
2025. augusztus 20.
Sikertörténet a magyar kadétprogram (videó)
2025. augusztus 19.
Mindig voltak, akik fegyvert ragadtak és bátran küzdöttek
2025. augusztus 19.
A magyar thermophülai csata (videó)
2025. augusztus 19.