Maraton a vízen – katonasportolók a dobogón

Megosztás:
Forrás: honvedelem.hu

Egészen rendkívüli fizikai teljesítményt, akaraterőt és hősies küzdelmeket láthatott a vasárnap zárult egyhetes ICF maraton kajak-kenu világbajnokság közönsége Győrben.

A futószakaszokkal tarkított 3,6 kilométeres sprintfutamok és a klasszikus távú, közel 30 kilométeres versenyek a Duna és a Rába belvárosi szakaszán, csodálatos környezetben kijelölt versenypályán zajlottak négy katonasportolónk részvételével.

A rövid körös küzdelmekben előfutamokat is rendeztek, amelyeket sikerrel vett a férfi kenu egyesben rajthoz álló Adolf Balázs tizedes, valamint a kajak egyesek mezőnyében induló Varga Ádám tizedes és Csikós Zsóka szakaszvezető is. A döntőkben aztán két sportszázados világbajnoki éremnek is örülhettünk.

Csikós Zsóka szakaszvezető a sprint, vagy korábbi nevén síkvízi szakágban az idén szerzett három Európa-bajnoki aranya, valamint világbajnoki arany és bronzérme mellé újabb, ezúttal maratoni világbajnoki címet szerzett, Adolf Balázs tizedes pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. A síkvízen kétszeres olimpiai ezüstérmes Varga Ádám tizedes a számára talán kicsit idegen maratoni versenyen a negyedik helyen végzett.

Általában én szoktam hibázni, most nem így történt. Nagyon örülök, hogy sikerült győznöm. Nem is gondoltam volna, hogy egy hazai világverseny ennyit tud adni, a közönség nagyon sokat segített. Kicsit nehéz volt átfókuszálni a gyorsasági vb után, de örülök, hogy sikeresen tudtam teljesíteni ezt a másfél hetet” – mondta a honvedelem.hu-nak Csikós Zsóka szakaszvezető.

Kemény verseny volt, de élvezetes. Legutóbb nyolc éve versenyeztem itt, hiányzott ez a hangulat, a győri víz, nagyon szeretem ezt a pályát. Azt hiszem, az eredményre is büszke lehetek, hiszen sok fölösleges nehézséggel kellett megküzdenem idén” – nyilatkozta Adolf Balázs tizedes a kenusok rövidkörös döntője után, aki a győri, hazai világbajnokságot tartotta az idén legfontosabb versenyének.

Rangos mezőny gyűlt össze kajak egyesben a klasszikus 29,2 kilométeres távon, ahol Noé Bálint törzsőrmester állt rajthoz. Látszólag mindent egy lapra feltéve a rajt után egyből az élre állt és az első futószakaszig – amelyből aztán még hatot kellett teljesíteni – az ő farvízén pihengettek a többiek. A futás utáni vízre szállás azonban vízválasztónak bizonyult, így Noé fokozatosan lemaradt a vezető bojtól és végül a tizedik helyen ért célba. A másik magyar versenyző, Sellyei Csanád a harmadik helyen végzett, így hét év után ismét volt magyar dobogós ebben a versenyszámban is.

A magyar csapat összesen 27 érmet gyűjtött a négynapos versenysorozat végére, a megszerzett 10 arany, 10 ezüst és 7 bronzéremmel a katonasportolókkal felállt magyar válogatott végzett az éremtáblázat élén.

Forrás: honvedelem.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük