Lovasok, házasok, szerelmesek

• Rendőrség
• 2025. augusztus 29.
• 8
• 0

Nekik bejött. Azonos a munkájuk, a hobbijuk, ráadásul egy és ugyanaz. Együtt dolgoznak, együtt nevelik három gyermeküket, mégsem unják meg egymást. Sőt, azt mondják, még így sem szánnak elég időt a másikra.

A Készenléti Rendőrség (KR) két lovasával, Rónaszéki Adrienn Teréz főtörzsőrmesterrel és Rónaszéki Márk törzszászlóssal beszélgettünk.

Már kora reggel az istállóban csutakolják lovaikat, miközben apró pillantásokat váltanak. Adrienn a 7 éves Drávával, míg Márk a 16 éves Sekéllyel foglalatoskodik, hogy előkészítsék őket a reggeli lovaglásra. Míg az idősebb Mezőhegyesről, addig a fiatalabb Állampusztáról érkezett a KR-hez. Ahogy patásaikról kérdezem őket, mindkettőjük hangja ellágyul, egyértelmű, imádják őket. Mint kiderül, a KR-nél sajátították el a lovaglás csínját-bínját.

– Ugyan mindketten vettünk magán-lovaglóórákat, mielőtt ide kerültünk, de igazán itt tanultunk meg lovagolni – avat be a kezdetekbe a férj. Majd felesége folytatja: – 2013-ban ugyanazon a napon kerültünk ide, a KR Lovas Szolgálathoz. Én előtte a III. Kerületi Rendőrkapitányságon voltam ügyeletes. Előtte pedig Baján járőr. Gyerekként mindig vonzottak a lovak, szerettem volna sajátot is, de sajnos nem adatott meg. Aztán ahogy itt, Pesten hallottam a lovas rendőrökről, egyből megtetszett ez a fajta szolgálat, így jelentkeztem. Akkor nőknek még sokkal nehezebb volt bekerülni ide, de mivel egy kolléganő akkor ment el szülni, egy hely megüresedett. Szerencsém volt, felvettek.

– Én meg a XV. kerületből érkeztem ide. Pályafutásom nekem is járőrként indult, aztán később nyomozó lettem– mondja Márk. – Mindig is vonzott ez a lovas közeg, ismerőseim közül többen itt dolgoztak. Az ő invitálásukra jelentkeztem, és sikerült, aminek nagyon örültem.

Eleinte egymás támaszai voltak az új helyen. Aztán egy idő után kollégákból barátok, majd egy év után házastársak lettek. Az elmúlt tíz év alatt három gyermekük született: Dominik Márk 9, Rajmund 6, míg Jázmin 3 éves. Ahogy Adrienn fogalmaz, a kislány lett a korona a családban.

– És hogy lehet a szolgálatot és a családi életet összeegyeztetni? Ennyi gyerek mellé elkél segítség?

– Szerencsére van. Anyukám, Csöpi mama csodálatos, rá mindig számíthatunk – mondja elérzékenyülten Márk. – Annak idején lakást is úgy vettünk, hogy közel legyünk hozzá. Ugyan Adri szülei is sokat segítenek, de mivel ők Baján laknak, így nehezebb megoldaniuk az utazást. De tény, családi támogatás nélkül ez nem menne.

– Adódik a kérdés a két szülőt látván: a gyerekek is lovas rendőrök lesznek?

– Háromból kettő már jelezte. A nagyfiú és a kislány – mosolyog Adri. – Persze még kicsik, és nem tudni, mi lesz belőlük. De a lovakat mindegyikük nagyon szereti. – Lassan el is kezdjük tanítani őket lovagolni – veszi át a szót az apuka. Majd arra a kérdésemre, hogy melyikük lovagol jobban, csak mosolyognak. Aztán Adri mesél: – Mivel én háromszor szültem, így a szülés utáni időszakban nálam kimaradt a lovaglás. Fél évig voltam otthon mindegyik gyerekkel. Utána jöttem egyből vissza. Viszont érzem és látom, hogy míg nekem utána minden alkalommal újból kellett kezdenem a lovaglást, Márk egyre magabiztosabb és ügyesebb lett. Szerintem ő jobban lovagol. – Márk erre rákontráz: – Viszont Adri finomabb lovas, mint én.

Nagy az összhang, ez minden mondatukból kiderül. És amikor azt kérdezem, hogy ki a főnök a családban, arra is ugyanazt a választ kapom mindkettőjüktől: Márk itt, Adri otthon.

– Soha nem volt köztetek rivalizálás?

– Dehogynem. Kapcsolatunk elején még hajtott mindkettőnket a versenyszellem, és meg akartuk mutatni a másiknak, hogy ki a jobb – válaszol Adri. – Aztán ez az évek múlásával elcsendesedett. Összecsiszolódtunk, és mára már inkább segítjük és támogatjuk egymást. Úgy szolgálatban, mint ahogy otthon is – teszi hozzá Márk.

Bár járőrpárt nem alkothatnak a családi kötelék miatt, de a szolgálatvezénylésnél főnökük, Madarász Róbert alezredes, alosztályvezető igyekszik odafigyelni, hogy egyszerre ossza be őket, bár ez néha érthető okokból kivitelezhetetlen. Így előfordult már nemegyszer, hogy épp egy margitszigeti vagy a budai Várban töltött járőrözés során egyikük a lovon ült, a másik elvitte hozzá a gyerekeket. Így apát és anyát is látták már egyenruhában, szolgálat közben.

És hogy miért szeretik annyira a hivatásukat és azt, hogy lovas rendőrként szolgálhatnak? Két dolgot emelnek ki.

– Az egyik – kezdi Márk –, hogy lovas rendőrként olyan helyekre juthatnunk el és olyan emberekkel találkozhatunk, ahova és akikkel a civil életben soha nem lenne lehetőségünk.

Rengeteg protokolláris rendezvényen jelennek meg. Mindketten tagjai a Nemzeti Lovas Díszegységnek is. Emellett egyöntetűen azt vallják, családban érzik itt magukat a kollégák között. Olyan közösség ez, amelyben mindenki számíthat a másikra. Az állatok szeretete és az irántuk tanúsított felelősségtudat pedig ezt még szorosabbá teszi.

– Hiszen egymásra vagyunk utalva, ha egyikünk nincs, akkor a másiknak el kell látnia a kolléga lovát is – magyarázza Adri. – Nálunk nincs olyan kérés, amire nemet mondunk. De szerintem ez a kulcsa mindennek: ha valaki szeret valamit, akkor tesz érte.

– Nem sok az együtt töltött idő? Szolgálatban és otthon is?

– Itt benn szigorúan kollégák vagyunk, csak a feladatra koncentrálunk. Otthon meg a három gyerek eléggé leköti az embert. Egymásra szinte alig marad időnk – mondja Adri. – De a tizedik házassági évfordulónkat decemberben szigorúan kettesben fogjuk megünnepelni egy külföldi nyaralással.

Forrás: police.hu/Kész-Varga Mónika
Fotó: Vezda László