Lipcsében gyakoroltak a magyar tűzoltók
- Katasztrófavédelem, Tűzoltóság
- 2025. január 15.
- 14
- 0

A HUNOR Mentőszervezet kötéltechnikai alegységéből ketten utaztak Németországba, az idei év első kötéltechnikai gyakorlatára.
A lipcsei speciális tréninget a helyi baleseti és társadalombiztosítási intézet képzési központjában tartották, Axel Manz kötéltechnikai oktató vezetésével. A nemzetközi képzésen részt vettek tűzoltók és kötéltechnikai oktatók Németország számos tartományából, mellettük Hollandiából, Belgiumból, és Magyarországról érkeztek résztvevők; a háromfős honi kontingens kétharmadát tették ki a HUNOR-os tűzoltók.
A tematikus képzés fókuszába kombinált, többszörösen nehezített feladatok kerültek, a forgatókönyv szerint kimondottan szűk, zárt térből kellett sérülteket kimenteni, zárt téri légzőkészülékek használatával. A hazánkban is rendszeresített készség megfelelő kapacitás mellett a szűk terekben is jól használható, valamint a sérült levegő-utánpótlása is biztosított a mentés teljes időtartama alatt. A tréning résztvevői különböző légzőkészülék-modelleket, valamint különféle hordágyakat és mentőállványokat is kipróbáltak. Utóbbiak a sérültek szakszerű, biztonságos szállítását szavatolják, megkönnyítik a sérültek felemelését és mozgatását.
A résztvevők az egyes gyakorlatok után elemezték, mik voltak az erősségek, de jobbító szándékkal rámutattak a gyenge pontokra is.
A HUNOR mentőszervezet tagjai szerint a Lipcsében szerzett tapasztalatokat a hazai képzéseken is hasznosítani lehet majd.
Fotó: Égető Szilárd
Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook oldala
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.
Fókuszban az Égi rókák
2025. június 18.
Drogprevenció szünet nélkül
2025. június 18.