Két közös nyelv: tartalékos szolgálat és sport
- Honvédség, Önkéntes tartalékos
- 2025. október 24.
- 6
- 0
Negyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnoksága a tartalékos honvédek napjához kapcsolódó sportversenyét, amelyben a katonaság szellemisége és a sport ereje találkozott.
Az eseményen a területvédelmi zászlóaljak, valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) képviseletében összesen kilenc csapat – 35 honvéd – mérte össze erejét és állóképességét október 20-án, a Budapesti Honvéd Sportegyesület atlétikai pályáján.
A rendezvényt Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, a MATASZ elnöke nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: „A tartalékos katonák számára a sportpálya kiváló lehetőség arra, hogy a bajtársiasság eszméjét még szorosabbra fűzzék.”
Az ország különböző pontjairól érkezett négyfős csapatok hat versenyszámban mérték össze tudásukat és kitartásukat. Az akadálypálya, a lézerlövészet és a Pump & Run mellett a program zárásaként minden résztvevő rajthoz állt a látványos 4×400 méteres fegyveres váltófutásban.
Kaló Miklós ezredes, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred parancsnoka – aki a verseny lebonyolításáért felelt – hangsúlyozta: a különböző ezredek katonáit összeköti a sport iránti szenvedély, és ez a rendezvény kiváló alkalom arra, hogy jobban megismerjék egymást, valamint erősítsék az összetartozás érzését.
Az összesített eredmények alapján az idei győzelmet az MH Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred csapata szerezte meg. A második helyet – mindössze egy másodperces különbséggel – az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred honvédjei érték el, míg a harmadik helyen az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred csapata végzett.

Forrás: honvedelem.hu
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 24.
A békéhez erőre van szükség
2025. október 24.
Elismerések és előléptetések október 23-a alkalmából
2025. október 24.
Két közös nyelv: tartalékos szolgálat és sport
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.