Katonalelkészi Szakmai Nap a Katolikus Tábori Püspökségen
Katonalelkészi Szakmai Napot tartottak december 16-án a Katolikus Tábori Püspökségen, amelyen a Katonai Ordinariátushoz tartozó tábori és börtönlelkészek vettek részt.
Az esemény Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök vezetésével bemutatott szentmisével kezdődött, amelyen a szentbeszédet Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Lelkészi Kar vezetője mondta el.
A Szabadság téri kápolnában tartott liturgiát követően rövid megbeszélés és tanácskozás zajlott, ahol Berta Tibor püspök a lelkipásztori szolgálat kiemelt jelentőségére hívta fel a figyelmet a katonaság és a büntetés-végrehajtás közösségeiben. Beszédében hangsúlyozta: a mindennapi kihívások és a szolgálattal járó megpróbáltatások közepette a hitből fakadó kitartás és belső erő meghatározó szerepet játszik.
„Nem az a legfontosabb, hogy többen legyünk, hanem hogy erősebbek. Erősebbek abban a lelkületben, hogy elszántan álljunk oda az értünk emberré lett Jézus Krisztus mellé, végtelen elkötelezettséggel, minden körülmények között – akár akkor is, amikor a szolgálat zavartalan, akár akkor, amikor nehézségekkel kell szembenézni” – emelte ki a püspök.
Berta Tibor rámutatott arra is, hogy az adventi időszak és a karácsony üzenete a hétköznapok nehézségei között is iránymutatást adhat a derűs, reményteli szolgálathoz. A katonai ordinárius köszönetét fejezte ki a jelen lévő katona- és börtönlelkészeknek, valamint a Katolikus Tábori Püspökség munkatársainak az egész éven át végzett elkötelezett szolgálatukért.
Az 1994 óta rendszeresen megrendezett Katonalelkészi Szakmai Napok célja, hogy erősítse a szakmai kapcsolatokat, teret adjon a tapasztalatcserének, és tovább mélyítse a lelkészek hivatás iránti elkötelezettségét az év során végzett szolgálatban.
Forrás: honvedelem.hu
2026. február 6.
Térképészet földön, égen
2026. február 6.
KFOR: a Nyugat-Balkánra indulnak
2026. február 6.
Közel félezer gyorshajtó
2026. február 5.
Jól zajlott a jég a Dunán
2026. február 5.
Új parancsnok az MH Katonai Továbbképző Központ élén
2026. február 5.