Karácsony előestéje

• Hagyományőrzők, Honvédség, Katasztrófavédelem, Önkéntes tartalékos, Polgárőrség, Rendőrség, Tűzoltóság
• 2025. december 24.
• 0

„Harang csendül,/ Ének zendül,/ Messze zsong a hálaének,/ Az én kedves kis falumban/ Karácsonykor/ Magába száll minden lélek.” – Ady Endre sorai tökéletesen megragadják a szenteste lényegét, amely sokáig a gyakorlatban is az adventi böjt utolsó napjának számított. Habár mostanában sok család december 24-én nem böjtölni, hanem ünnepelni szokott, számos hagyomány mégis megkülönbözteti Ádám és Éva napját december 25-étől.

A kereszténység második legjelentősebb teológiai ünnepe (az első a húsvét) hivatalosan december 24-én szentestével veszi kezdetét. Az ősi hagyományok szerint régen az emberek ezen a napon virrasztottak, böjtöltek és imádkoztak, illetve különböző misztériumjátékokkal igyekeztek feleleveníteni a teremtés, később pedig Jézus születésének történetét. A 19. századtól kezdve ekkor állították fel az újjászületést és az örök életet szimbolizáló karácsonyfát is – az adventi időszak legutolsó napja tehát mindig is gazdag hagyománykörrel rendelkezett. Ebben a cikkben ezen szokásokról szeretnénk pontosabb képet adni olvasóinknak.

„Jaj, de szép a karácsonyfa! Ragyog rajta a sok gyertya…”

A karácsonyfa-állítás szokása német protestáns területeken alakult ki a 16-17. században. Előtte ún. karácsonyi életfát, más néven termőágat állítottak az ünnep tiszteletére a keresztény régiókban. Magyarországon leggyakrabban rozmaring, nyárfakökény vagy bürökág töltötte be ezt a szerepet, amelyet vízzel telt edénybe állítottak vagy fejjel lefelé a mennyezetgerendára aggattak – ezzel is jelképezve, hogy a keresztény hitvilágban Jézus földre jövetele összekapcsolta az égi és a földi világot.

A mai értelemben vett első karácsonyfát a legenda szerint Luther Márton állította. A reformátor állítólag egy téli estén az egyik út menti fenyőfán ragyogó fényeket vett észre. A látvány annyira lenyűgözte, hogy hazaérve azonnal gyertyákat erősített az otthoni örökzöldjére, megteremtve ezzel a karácsonyfa-állítás hagyományát. Habár ennek a történetnek a valóságtartalma kérdéses, egy dolog biztos: az ünnepi szokás valóban német protestáns területeken terjedt el először.

A karácsonyfa a 19. századra meghódította Bécs városát, valamint Angliát is. Magyarországon valószínűleg a szoros osztrák-német kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családok játszottak komoly szerepet a faállítás elterjesztésében. Az Élet és Literatúra újság 1842-es beszámolója szerint Pesten az első karácsonyfát Brunszvik Teréz grófnő, az első magyar óvoda alapítója állíttatta 1824-ben. Az ő példáját rövidesen többen is követték, például József nádor és felesége, valamint az evangélikus Podmaniczky család. Igazán elterjedtté azonban csak az 1920-as és az 1930-as években vált a hagyomány hazánkban.

Az idők során nemcsak a faállítási szokások, hanem a karácsonyfadíszek is átalakultak. Régen a díszválasztásnak egy fontos kritériuma volt: az ehetőség. Sokáig ugyanis nem volt hagyomány az ajándékozás sem, így a gyerekek legnagyobb öröme a fára akasztott nyalánkságok elfogyasztása volt. Emellett természetesen a keresztény szimbolika is szerepet játszott a dekoráció kiválasztásában: a gyertya a világosságot, az alma a teremtéstörténetet és a bűnbeesést, míg a dió Jézust szimbolizálta („A külső, keserű burok a szenvedésre, a kemény csonthéj a keresztfára, a belül levő édes mag az isteni életre utal, melyért az embernek fáradoznia kell” – írta ez utóbbiról a Magyar Katolikus Lexikon). A csillogó díszek a 19. században jelentek meg először – és azóta is uralják az ünnepi díszítőelemek piacát.

Assisi Szent Ferenc és az első betlehem

Napjainkban a karácsonyi vásárok elmaradhatatlan kelléke a betlehemi jászol, amelynek eredete egészen a középkorig vezethető vissza. Assisi Szent Ferencben merült fel ugyanis először a gondolat, hogy Jézus születését konkrétan is meg lehetne jeleníteni – végül 1223-ban, az olaszországi Greccio városában egy barátja segítségével meg is valósította ezt az elképzelést.

A betlehem-állításhoz kapcsolódik a 19-20. században már népszokásnak számító betlehemezés is. A középkorban december 24-én sokáig nem Jézus születésének eseményeiről, hanem Ádámról és Éváról, illetve a teremtés történetéről emlékeztek meg az emberek egy-egy misztériumjáték keretében. Az évszázadok során azonban ezek az előadások átalakultak, és már az evangéliumokban rögzített születéstörténetet beszélték el – népi fantáziával színesítve. Írásos források alapján a 17. században a betlehemezés az iskolákban már megszokott volt, igazán elterjedt népszokássá azonban a 19. század során vált.

Népszokások és babonák

Ezek mellett még számos népszokás és babona kapcsolódott december 24-éhez Magyarországon. Egyes területeken például tilos volt mezei munkát végezni ilyenkor, valamint megszabott rendje volt az asztal díszítésének és az étkezésnek is. A Dunántúlon és az Alföldön ún. karácsonyi abroszt használtak ezen a napon. Az általában fehér terítőt a vacsora végén leszedték, majd betegségek megelőzésére alkalmazták (egyes régiókban például újévig ezzel takaróztak). A vacsoraasztalra sokszor gabonamagvakat helyeztek, amiket ezután a baromfiknak adtak abban a reményben, hogy sok tojást fognak tojni az elkövetkező időszakban.

A karácsony előestéjeként számon tartott december 24-e tehát már nagyon régóta szoros egységben létezik december 25-ével. Ezt az egységet pedig számos hagyomány alátámasztotta, amelyek egy része még napjainkban is él.

Forrás: Múlt-kor