Kábítószerrel kereskedtek
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt nyomoz egy 36, illetve egy 43 éves helyi férfival szemben.
A nyomozók szerint a két férfi november 11-e előtt rendszeresen kereskedett tiltott szerekkel saját településén. A sátoraljaújhelyi rendőrök a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályával közösen összehangolt akciót indítottak, amelynek során november 11-én elfogták a dílereket. A férfiakat előállításuk után gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe is vették.
A művelet sikeréhez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik pénzügyőre is hozzájárult, aki kábítószer-kereső kutyával segítette a helyszíni intézkedéseket. A rendőrök házkutatást tartottak az érintettek otthonaiban, ahol többek között mobiltelefonokat és fehér, kristályos anyagot foglaltak le, amely feltehetően kábítószer.
Az ügy kapcsán a rendőrök egy 42 éves helyi fogyasztót is előállítottak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság ismét felhívja a figyelmet: a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok fogyasztása komoly egészségügyi kockázatokkal járhat. Gyakori tünetek a szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság vagy remegés. A pszichés függőség gyorsan kialakulhat és rendkívül erőssé válhat. A „kristály” néven ismert szerek különösen veszélyesek, hiszen hamar súlyos függőséget okoznak, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást is eredményezhetnek.
A rendőrség hangsúlyozza: a kábítószerek hatása kiszámíthatatlan, használatuk akár tragikus következményekkel is járhat.
Aki bármilyen információval rendelkezik kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekről, bejelentést tehet a nap 24 órájában működő Telefontanú zöldszámán (06-80-555-111), vagy közvetlenül a 112-es segélyhívón.
Forrás: police.hu
2026. január 12.
Kadétok vágták a tűzifát
2026. január 12.
Hóátfúvások és fagy: rendkívüli terhelés alatt a katasztrófavédelem
2026. január 11.
Két eset – megdöbbentő hasonlóság
2026. január 11.
Biztosan horgol
2026. január 11.