Járművek és eszközök segítik a polgárőrök munkáját

Megosztás:
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Technikai aranyeső hullt Alsózsolcára – fogalmazott az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a borsodi településen tartott eszközátadási ünnepségen.

A város polgárőr-egyesülete február 26-án különböző forrásokból egy szolgálati járművet, egy robogót, két kerékpárt, drónt és egyéb felszereléseket kapott.

Az, hogy egy egyesület egyetlen napon autót, robogót, kerékpárt és drónt, illetve más technikai eszközöket vehet át, egyértelműen azt jelenti, hogy a társadalom, a politika, a kormányzat, az önkormányzatok és a rendőrség is befogadta a polgárőrséget – mondta a rendezvényen dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. A beágyazottság pedig olyan jelentős – tette hozzá a szövetség vezetője –, hogy már felszámolhatatlan. Mint mondta, a polgárőrség a szigorú jogszabályi környezet, a rendőrség és az önkormányzati rendészet mellett a jelenlegi hazai közbiztonsági politika egyik stabil pillére.

Fontosságát mi sem mutatja jobban, mint hogy a civil szervezetek jelentős részétől eltérően saját törvényt kapott, költségvetési támogatása pedig folyamatosan biztosított. Az OPSZ elnöke elmondta azt is, hogy az alsózsolcai egyesületet egy robogóval, egy drónnal és egyéb felszerelésekkel támogatják.

Az átadó ünnepségen a helyi polgárőr-egyesület beszámolt arról, hogy folyamatosan javul Alsózsolca közbiztonsága, idejét sem tudják, mikor volt utoljára bűncselekmény. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő szerint a biztonság nem magától értetődő dolog, hanem együtt kell tenni érte. A politikus úgy fogalmazott, született alsózsolcaiként szívügye a város biztonsága és békéje, a cél az, hogy az új eszközökkel a polgárőrök hatékonyabban tudjanak dolgozni.

Emlékeztetett arra, hogy a szolgálati járművet az idegenrendészettől sikerült beszerezni, és az OPSZ által adományozott felszereléseken kívül helyi forrásból kerékpárokat szereztek be, ezzel is segítve a polgárőri munkát.

Csirke Róbert, Alsózsolca polgármestere külön megköszönte a polgárőr-egyesület tagjainak a munkáját, hiszen térítésmentesen, saját szabadidejük kárára, családjuktól távol látják el a mindennapi feladatokat, ezzel is Alsózsolca közbiztonságát szolgálva. Beszéde végén felajánlotta, hogy a most átadott drónra a környező települések is számíthatnak, ha az érdek és a biztonság azt kívánja.

Forrás: boon.hu

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük