Idén is pályázhatnak lakhatási támogatásra a katonák

A Honvédelmi Minisztérium 2025-ben is meghirdeti a Magyar Honvédség állománya számára a lakhatási hozzájárulásra és a törlesztési támogatásra vonatkozó pályázatát - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Honvédelmi Minisztériumnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés célja, hogy a katonák és a honvédelmi dolgozók számára kiszámítható, biztonságos életkörülményeket biztosítson.
A közlemény szerint a politikus elmondta, hogy a törlesztési támogatás pénzügyi segítséget nyújt lakáscélú hitelek, építési telekvásárlási kölcsönök, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Programban érintett lakások előtörlesztésének fedezetéhez. A lakhatási hozzájárulás pedig kiemelten támogatja a nagycsaládosokat és az egyszülős családokat.
A Honvédelmi Minisztérium számára kiemelt fontosságú, hogy az állomány tagjai érezzék: számíthatnak a közösség és az intézmény megtartó erejére a mindennapokban is, különösen olyan kérdésekben, mint az otthon megteremtése. A támogatási program nemcsak anyagi segítséget jelent, hanem a megbecsülés és a gondoskodás kifejezését is azok felé, akik hivatásként választották a haza szolgálatát – idézték a honvédelmi minisztert.
A minisztérium célja, hogy a mindennapi biztonságot nem csupán a szolgálatban, hanem az otthona falai között is érezze minden honvédelmi dolgozó. Ez a program egy újabb lépés abba az irányba, hogy a hivatásos életpálya élő közösség és biztos háttér is legyen – fogalmazott a tárca közleménye szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.