Honvédelmi lovastábor Szilvásváradon
Lovas témájú honvédelmi tábort tartott a Magyar Honvédség az elmúlt héten Szilvásváradon a Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred vitéz Mike József 60. Területvédelmi Zászlóalj (Heves vármegye) szervezésében.
Közleményükben rámutattak: a Magyar Honvédség törekszik a civilekkel folytatott kapcsolat szorosabbá tételére, többek között a Honvéd Kadét Programjának népszerűsítésére, a honvédelmi nevelés fontosságának hangsúlyozására. A program magába foglalja a 12-18 éves diákok honvédelmi táboroztatását, ennek eredményeképpen különböző tematikájú honvédelmi táborokat rendeznek szerte az országban, amelyek a honvédelem ügye iránt érdeklődő fiatalok részére hasznos, a mindennapi élettől eltérő ismereteket ad át élményszerűen, amelyek kapcsolódnak a honvédelemhez.
A szilvásváradi tábor lehetőséget biztosított a résztvevők számára betekinteni a katonai élet, valamint a lovas-huszárság mindennapjaiba.
A főbb érintett lovas tematikák között szerepelt a lógondozás, lovaglás, fogathajtás, a huszárság történelme és eszméi.
Érintettek továbbá katonai tematikákat is: harcászat (ennek részeként paintball/airsoft), tereptan, menetgyakorlat, katonai testnevelés és közelharc, alaki ismeretek, katonai eszmék.
A tábor vezetője Pallagi Csaba törzsőrmester, a Vitéz Mike József 60. Területvédelmi Zászlóalj honvédelmi nevelési referense a HEOL-nak elmondta: a honvédelmi táborokba a 12-18 éves korosztály jelentkezhet, három korcsoportban: 12-14, 15-16, illetve 17-18 éves korosztályban. Szilvásváradon a 12-14 éves korosztály jött. Heves vármegyében még két tábort tartanak, az egyik tematikája a drónozás lesz, július 7-étől Egerben pedig a könnyűbúvárkodással ismerkedhet a 15-16 éves korosztály.
Forrás: HM; HEOL
2026. március 18.
Összefogás egy fiatal gyógyulásáért
2026. március 18.
Újabb telefonos és internetes csalások Fejér vármegyében
2026. március 18.
Riasztó számok
2026. március 17.
Bank ilyet nem csinál
2026. március 17.
Fókuszban a Minimi
2026. március 17.