Hétvégi razzia a fővárosban: rengeteg embert fogtak el a rendőrök

Közlekedési kihágások, ittas vezetés, valamint közterületen történő alkoholfogyasztás miatt is lépniük kellett a rendőröknek.
Elfogtak tizenegy embert és további hatszázhuszonöt embert igazoltattak a rendőrök egy budapesti komplex ellenőrzés során – írta meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Police.hu oldalon.
Péntek estétől egészen szombat hajnalig tartó bűnügyi-rendészeti ellenőrzést tartottak az V., VI. és VII. kerületben. A rajtaütésen csaknem száz rendőrön kívül a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, a Budapest Főváros Kormányhivatala, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület és a Belváros-Lipótváros közterület-felügyelet munkatársai is részt vettek – derült ki a közleményükből.
A razzia alatt hatszázhuszonöt embert igazoltattak és további kétszázötvenöt járművet ellenőriztek.
A tájékoztatás szerint tizenegy elfogás is történt, legtöbbször kábítószer-birtoklás miatt, illetve elfogatóparancs alapján intézkedtek. Közlekedési kihágások miatt öt feljelentést tettek, tizennégy esetben helyszíni vagy közigazgatási bírságot szabtak ki, egy sofőrt pedig ittas vezetés miatt fogtak el. Ezen kívül a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása, közterületen történő alkoholfogyasztás, tiltott prostitúció, valamint csendháborítás szabálysértés miatt további hat feljelentést tettek, és hét helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök – olvasható a közleményben.
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.