Futni mentem – a sivatagba

Megosztás:

Égető nap, forró homok, 30 akadály és 23-24 kilométer futás. Embert próbáló kihívást teljesített Zupkó Jázmin Ajándék őrmester, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa. Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában vett részt a sivatagi Spartan-viadalon.

Jázmin 2017 óta fut; eredetileg csak egy félmaraton teljesítése volt a célja, amit még abban az évben sikerrel teljesített. A sport azonban annyira magával ragadta, hogy azóta is a futás szerelmese. Elmondása szerint a hosszútávfutás kikapcsolja, megnyugtatja, és állandó része lett az életének. Többször indult már hazai Spartan-versenyeken is – immár hat alkalommal –, ahol a futást különféle akadálypályákkal kombinálják.

„Egy barátommal januárban eleinte csak félkomolyan beszéltünk arról, hogy nevezni kellene az Abu-Dzabiban megrendezett világbajnokságra – meséli az őrmester. – Nem sokkal később azonban tényleg befizettük az utat.”

A felkészülés azóta folyamatos volt, annak ellenére is, hogy Jázmin több külföldi misszióban vett részt az év során, ami megnehezítette a napi edzések beiktatását. Novemberben épp egy kéthetes külszolgálati és béketámogató képzésen vett részt, majd annak befejezése után szinte azonnal a repülőtérre indult.

A sivatagi verseny embert próbáló kihívása

„Az időeltolódás miatt alig három órát tudtam aludni a verseny előtt. A rajt előtti órában még fel sem fogtam, hogy tényleg ott vagyok, és mindjárt indulunk” – mondja.

Az első információk szerint mintegy 4500 futó nevezett erre a rendkívüli kihívásra.

A reggeli rajt még kellemes hőmérsékletben zajlott, hiszen éjszaka jelentősen lehűl a sivatag. Egy órával később azonban már perzselte a nap a mezőnyt.

„Olyan érzés volt, mintha helyben futnék, annyira süppedt a homok. Minden egyes lépésért meg kellett küzdeni.”

A frissítéspontok ritkák voltak, ami tovább nehezítette a helyzetet. Amikor végre megláttak egy sátrat, ahol vizet reméltek, csak szemeteszsákokat találtak – mint később kiderült, a vízutánpótlást szállító homokfutó jármű elakadt.

„Feltéptük a zsákokat, felvágtuk az eldobott palackokat, és a bennük maradt néhány cseppet próbáltuk kinyerni” – idézi fel.

Ekkor még a 10. kilométernél sem jártak, és a neheze csak ezután következett. A hivatalos táv 21 kilométer, de ehhez nem számítanak hozzá az akadálypályák, amelyek között volt olyan is, ahol egy kilométeren át kellett súlyokat vagy ballonokat cipelni. Mintegy harminc akadály szakította meg a futást.

Jázmin azonban egy pillanatra sem gondolt a feladásra, még akkor sem, amikor a teste háromszor is jelezte, hogy kimerült.

„Nem hittem volna, hogy egy futóversenyen az ájulás szélére kerülök, de most háromszor is éreztem. Csakhogy megállni sem volt egyszerű: ha csak egy pillanatra megálltam, égette a homok a lábam. Így inkább mentem tovább.”

Siker a célban – és tanulságok a szolgálatra

Jázmin végül 6 óra 55 perc alatt teljesítette a távot. Bár a verseny nem a helyezésekről szólt, korosztályában harmadik lett, összetettben pedig a női mezőny középmezőnyében végzett.

Hogy mit ad számára a futás – és hogyan kapcsolódik a rendőri hivatáshoz?

„A futás számomra állóképességet, gyors döntéshozatalt és mentális rendezettséget ad. A terepen akkor reagálsz jól, ha nem a saját levegőddel küzdesz. A futás fegyelmet ad: nincs kifogás, csak teljesítés. Ezeket a készségeket én egy az egyben beviszem a szolgálatba” – mondja az őrmester.

Forrás: police.hu – Takács T. László

Megosztás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük