Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt két férfival szemben, akik – többek között – horgászni indulóknak is adtak el kokaint, amely féregirtót is tartalmazott.
A vádirat szerint két 44 éves férfi 2022 őszétől egészen 2023 nyaráig folytatott kábítószer-kereskedelmet Budapesten. Az ügyészség tájékoztatása alapján egyikük beszerzőként működött, a kábítószert pedig pestszentlőrinci otthonában tárolta.
A másik vádlott feladata a vevőkkel való kapcsolattartás volt: telefonon egyeztette a megrendelések mennyiségét, valamint az átadások időpontját és helyszínét. Az elosztást végző férfit 2023. június 8-án, egy XVIII. kerületi bevásárlóközpont parkolójában érték tetten a rendőrök, miközben féregirtót is tartalmazó kokaint adott át két vásárlónak. A vevők a gyanú szerint a drogot horgászat közben akarták elfogyasztani.
A rendőrség a helyszíni akció során mindkét férfit elfogta. A beszerzőnél jelentős mennyiségű kokaint, csomagoláshoz használt műanyag tasakokat, mérleget, valamint a kábítószer-kereskedelemből származó 14 millió forintot és 450 eurót foglaltak le.
A Fővárosi Főügyészség a két vádlott ellen különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt emelt vádat. Az ügyészség fegyházbüntetés, pénzbüntetés, valamint vagyonelkobzás kiszabását indítványozta velük szemben.
Forrás: Pecaverzum
2026. február 6.
Térképészet földön, égen
2026. február 6.
KFOR: a Nyugat-Balkánra indulnak
2026. február 6.
Közel félezer gyorshajtó
2026. február 5.
Jól zajlott a jég a Dunán
2026. február 5.
Új parancsnok az MH Katonai Továbbképző Központ élén
2026. február 5.