Drogkereskedő hálózatot számoltak fel Fejérben
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 49 éves baracsi férfi és három társa ellen.
Az eddigi adatok szerint a baracsi férfi külföldről szerezte be a kábítószert, amit élettársa és munkatársa segítségével nagyobb mennyiségben értékesített társainak. A vevők a tiltott szert saját lakókörnyezetükben adták tovább.
A Fejér vármegyei nyomozók a Fejér és Baranya vármegyei bevetési egységekkel együtt 2025. szeptember 22-én, egy időben négy helyszínen csaptak le a dílerekre. A kutatások során több mint 6 kilogramm amfetamint, fél kilogrammnál is több heroint és kokaint foglaltak le, amelyek feketepiaci értéke közel 30 millió forint. Emellett a kábítószer fogyasztásához és terjesztéséhez használt eszközöket, több mint 10 millió forint értékű forintot és valutát, valamint négy gépjárművet vettek zár alá vagyonvisszaszerzés keretében.
A baracsi párost, valamint a 31 és 45 éves dunaújvárosi férfiakat előállították, őrizetbe vették, és jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt kihallgatták. Valamennyi gyanúsítottat a bíróság letartóztatta.
A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet: a kábítószer nem játék! Fogyasztása és terjesztése súlyos következményekkel jár, családokat, emberi kapcsolatokat és életeket tehet tönkre. Gyakran már a kipróbálás is súlyos függőséghez és tragédiához vezethet. A rendőrség elkötelezett amellett, hogy felderítse a terjesztőket, szűkítse a kínálatot, és felelősségre vonja a kereskedőket.
Akinek tudomása van arról, hogy a lakókörnyezetében dílerek tevékenykednek, tiltott, bódító hatású szereket kínálnak vagy fogyasztanak, tárcsázza a 112-es segélyhívót, vagy név nélkül tegyen bejelentést Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán!
Forrás: police.hu
2026. január 18.
Sütivel együtt adta vissza a biciklit
2026. január 18.
Szabadnapos rendőr mentett meg egy 95 éves férfit
2026. január 18.
Rendőrökkel jógázik
2026. január 17.
Kemény mínuszok, vasfegyelem
2026. január 17.
Hóban, fagyban is helytállnak
2026. január 17.