Önkéntes tartalékos
2025. május 1.
67
Nemzeti ellenállóképesség össznemzeti együttműködéssel
„A biztonsági kockázatok megváltozása együttműködésre sarkallja a különböző szektorokat. A civil és honvédelmi feladatok közös és kontrollált végrehajtása szükséges” – fogalmazott Mihócza Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese az „Együttműködés a honvédelem ügyében” című konferencián tartott nyitó előadásában.2025. április 27.
129
Közúti balesetnél segítettek a tartalékos katonák
Területvédelmi tartalékos katonák segítettek egy súlyos közlekedési balesetnél Nyíregyháza közelében. Az elszánt honvédek részt vettek a mentésben és egy bajba jutott idős házaspár ellátásában. Tapasztalatuk és helytállásuk nélkülözhetetlen volt.2025. április 26.
77
Megtanultam csapatban gondolkodni
„A katonaság megtanított arra, hogy nem az a fontos, hogy egyénileg mit tudok elérni, hanem az, hogy a társaimmal együtt mire vagyunk képesek” – meséli Gergely Dávid, aki családjával élt az Egyesült Államokban és Irakban is. Az erdélyi származású fiatalember Budapesten, egy angyalföldi kávézóban dolgozik, és a Magyar Honvédség tartalékos szakaszvezetője.2025. április 20.
37
Böjtöléstől mulatságig: a húsvéti ünnepkör története
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az „ünnepek ünnepe” (solemnitas solemnitatum). Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 20-án és 21-én ünneplik a nyugati keresztény egyházak.2025. április 18.
71
A termékenységet és a jószerencsét táplálták a húsvéti hagyományok
Mára az évszázados magyar húsvéti népszokásokból jórészt a lányok húsvéthétfőjét megkeserítő locsolkodás, valamint a húsvétvasárnapot bearanyozó tojásfestés maradt meg. De vajon mi volt az a kiszehajtás, mi vette rá a göcsejieket, hogy meztelenül rohangásszanak nagypéntek hajnalban, és miért verték agyon dédszüleink „szegény Pilátust”?2025. április 16.
125
Újabb másfél száz fiatal vonult be alapkiképzésre
Százötvennél is több fiatal kezdte meg szolgálatát a Magyar Honvédségnél. Hajdúhadházon több mint százan, míg Salgótarjánban közel ötvenen vonultak be, hogy tízhetes képzésük után szerződéses katonává váljanak.2025. április 12.
41
Itt a kullancs-invázió, így védekezhetünk
Újabb enyhe tél, amit rengeteg kullancs átvészelt, a jobb idővel pedig őrült invázió kezdődhet – közölte Dr. Kapiller Zoltán, a Kullancsszövetség elnöke.2025. április 9.
38
Indul a fogyasztóvédelmi konzultáció
Újabb kérdésben számít a kormány a magyar emberek véleményére, indul a fogyasztóvédelmi konzultáció.A kormány a közéleti munkáját a párbeszédre alapozza. A fogyasztóvédelem mindenkit érint, mert minden egyes honfitársunk fogyasztó, vásárló is egyben.2025. április 8.
175
Több mint ötezerrel nőtt a Magyar Honvédséghez csatlakozó tartalékosok száma
"A hazaszeretet megállíthatatlan", már több mint ötezerrel nőtt a Magyar Honvédséghez csatlakozó tartalékosok száma - közölte a honvédelmi miniszter.2025. március 31.
97
A Digitális Állampolgárság nemcsak kényelmesebb, biztonságosabb, de zöldebb is
Magyarország kormánya elkötelezett a környezet védelmében, míg mások csak beszélnek róla, a kormány tesz is érte.2025. augusztus 14.
Tartalékos szolgálatban az NKE hallgatói
2025. augusztus 14.
Honvédelmi tábor Eszteregnyén
2025. augusztus 14.
Katonasportolók Balatonfüreden
2025. augusztus 13.
Fontos! Augusztus 16 -17. Filozófusok kertje
2025. augusztus 13.
Különleges ládát találtak egy tanyán
2025. augusztus 13.