Honvédség

2025. május 1.

Nemzeti ellenállóképesség össznemzeti együttműködéssel

„A biztonsági kockázatok megváltozása együttműködésre sarkallja a különböző szektorokat. A civil és honvédelmi feladatok közös és kontrollált végrehajtása szükséges” – fogalmazott Mihócza Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese az „Együttműködés a honvédelem ügyében” című konferencián tartott nyitó előadásában.

2025. április 30.

Tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár nyílt nap – Összefoglaló

Április 11-én, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, tatai laktanyájában nyílt napot tartottak, amin bárki részt vehetett.

2025. április 29.

Szerintem ez az egyik legjobb, amit katona csinálhat

Németh Dániel törzsőrmester öt éve harckocsizó, és még mindig élvezi.

2025. április 28.

Újabb negyvenöt tonnás nagymacska Hódmezővásárhelyen

Újabb Lynx KF-41 gyalogsági harcjármű érkezett az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz.

2025. április 27.

Közúti balesetnél segítettek a tartalékos katonák

Területvédelmi tartalékos katonák segítettek egy súlyos közlekedési balesetnél Nyíregyháza közelében. Az elszánt honvédek részt vettek a mentésben és egy bajba jutott idős házaspár ellátásában. Tapasztalatuk és helytállásuk nélkülözhetetlen volt.

2025. április 26.

Számítanak a nyugállományúak szerepvállalására

„Fontos, hogy a honvédség megbecsült tagjainak érezzék magukat” – fogalmazott dr. Czermann János a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének debreceni találkozóján.

2025. április 26.

Megtanultam csapatban gondolkodni

„A katonaság megtanított arra, hogy nem az a fontos, hogy egyénileg mit tudok elérni, hanem az, hogy a társaimmal együtt mire vagyunk képesek” – meséli Gergely Dávid, aki családjával élt az Egyesült Államokban és Irakban is. Az erdélyi származású fiatalember Budapesten, egy angyalföldi kávézóban dolgozik, és a Magyar Honvédség tartalékos szakaszvezetője.

2025. április 24.

Uniós elismerés a Magyar Honvédségnek

Hivatalos levélben fejezte ki elismerését a Magyar Honvédségnek és méltatta a magyar fél hozzájárulását az EU gyorsreagálású erőinek felkészítéséhez Michiel van der Laan altábornagy, az Európai Unió Katonai Törzs főigazgatója a Magyarországon rendezett MILEX 2025 gyakorlat kapcsán.

2025. április 23.

Harcászati képzés Csobánkán – Győzelem átkaroló hadművelettel

Az MH Altiszti Akadémia Altisztképző Központ szervezésében Kisalegység Vezetői Tanfolyamot indítottak, melynek résztvevői most harcászati képzést teljesítettek a Csobánka Harcászati Kiképző Bázison.

2025. április 22.

Bevonultak a leendő rendészek és díszelgők a Mária Terézia-laktanyába

Az „Embert a vasra!” toborzókampány keretében közel százötvenen vonultak be a budapesti Mária Terézia-laktanyába április közepén. A szerződéses katonának jelentkezők az MH Katonai Rendészeti Ezredhez és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezredéhez érkeztek szolgálatra.
Hunmilitaria - Honvédelmi hírportál
A cookie-k szerepe

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információt tárolnak a böngészőjében. Olyan funkciókat látnak el, mint annak felismerése, amikor Ön visszatér a weboldalunkra. Ezáltal megismerjük, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak az Ön számára. Ennek alapján testreszabottabb tartalmat tudunk kínálni Önnek. Adatkezelési Nyilatkozatunkat itt ismerheti meg.