Honvédség
2025. augusztus 11.
Tizenöt kilométernyi éberség
„Olyan ismereteket adunk át a katonai hivatásból, amit a civil életben magabiztosan tudnak használni” – mondta Farkas András törzszászlós, A Kiképzés katonai sport-realityből ismert kiképző miután az Alfa, a Charlie, végül pedig a Bravo csapattal is „végigkommandózta” a Szolnok környéki erdőkben kijelölt járőrútvonal egy-egy szakaszát. Az MH Katonai Továbbképző Központ idei honvédelmi táborának kemény programja elsősorban a középiskolás fiatalok számára íródott.2025. augusztus 11.
Katonasportolókkal népszerűsítették a mindennapi mozgást Balatonfüreden
A Sportoló Nemzet Program küldetése, hogy a közösségi sport erősítése révén közelebb vigye a mindennapi mozgást az emberekhez – hangsúlyozta a Sportoló Nemzet Roadshow balatonfüredi állomásán dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára.2025. augusztus 10.
Nem hősnek kell lenni – csak embernek
Mágori Attila törzsőrmester és Túri Ferenc őrmester, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonái szolgálati útjukról hazafelé tartva lettek figyelmesek egy lángoló autóra.2025. augusztus 9.
Példamutató helytállás
Az MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár Törzstámogató századának egyik lövésze, Preimayer Krisztián őrvezető szabadidejében tanúsított példamutató helytállást: feleségével vásárolt egy sárbogárdi áruházban, amikor észrevette, hogy egy négyfős társaság épp lopást kísérel meg.2025. augusztus 9.
Modern külsőt kapott az Alkotás úti toborzóiroda
Megújult, korszerű környezetben ismét várják az érdeklődőket a Magyar Honvédség toborzói a fővárosi, Alkotás úti toborzóirodában.2025. augusztus 7.
H225M és a tomboló erdőtüzek megfékezése
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár hétfős kontingense három napon át oltotta a tüzet Ploski és Ilindentsi körzetében.2025. augusztus 7.
Újabb Leopard 2A7HU Wisent 2 érkezett Tatára
Két vadonatúj, magyar igények szerint fejlesztett Leopard 2A7HU harckocsi és két új Wisent 2 műszaki harcjármű is érkezett a napokban a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz.2025. augusztus 6.
Visszaszámlálás a tisztavatásig
A felkészülés új szakaszához érkezett: a gyakorláshoz csatlakoztak a szerződéses- és önkéntes tartalékos avatandó tisztek is.2025. augusztus 6.
Magyar élmények, nemzetközi barátságok
„A Bálna Honvédelmi Központban a lövészetet élveztem a legjobban, mert a csapatommal együtt próbáltuk ki” – mondta a Brassóból érkezett Andrei Neculoiu a CLIMS nemzetközi ifjúsági tábor Budapestet felderítő napján.2025. augusztus 6.
Egy gyermek életét mentette meg
Cseh István őrvezető pihenőideje alatt segített megmenteni egy 12 éves kisfiú életét a Pápai Gyógy- és Termálfürdőben.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2026. április 21.
Nőtt a polgárőrök és a szolgálati órák száma tavaly Bács-Kiskunban
2026. április 20.
Regionális ifjúpolgárőr-találkozót tartottak Nagykállóban
2026. április 19.
Ilyesmi még nem történt vele
2026. április 18.
Magyar kadétsikerek
2026. április 17.
Szolgálat teljesítve: nyugdíjba vonul Tico, az NNI négylábú hőse
2026. április 16.