Honvédség
2025. március 18.
192
Négy katonai alegységhez várják az elhivatott érdeklődőket
Hazaszerető, motivált fiatalokat várnak a Magyar Honvédségbe: az érdeklődők különböző beosztásokba jelentkezhetnek győri, székesfehérvári és budapesti helyőrségek alakulataihoz.2025. március 18.
70
Az erőd trónusán – könyvbemutató Zsámbékon
Március 8-án különleges eseménynek adott otthont a Zsámbéki Művelődési Ház. A HM Zrínyi Nonprofit Kft. – Zrínyi Kiadó, Zsámbék Város Önkormányzata és a Zsámbék Rakétabázis Hadi Kulturális Központ Egyesület közös szervezésében mutatták be Tamás Károly Tamás (Visszatérő Veterán): Az erőd trónusán, Egykori sorkatona emlékei és utazása a múlt romjai között című kötetét. A könyv iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a művelődési ház nagyterme teljesen megtelt.2025. március 17.
56
Az újjászületés korszaka – készen a haza védelmére
„A szabadság nem ajándék, hanem örökségbe kapott kincs, amit meg kell védeni. Önök az elmúlt években bizonyították, hogy készen állnak a magyar égbolt védelmére” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár március 15-ei ünnepi állománygyűlésén.2025. március 17.
56
Terepen a lövészek
Bevetették magukat a lesállásba az MH Klapka György 1. Páncélosdandár 2. Lövészzászlóalj katonái a Zaranyi erdőben.2025. március 16.
136
Dandártábornoki kinevezések
Sulyok Tamás köztársasági elnök nemzeti ünnepünkön dandártábornokká nevezte ki dr. Molnár Ferenc Józsefet, a NATO Védelmi Akadémia (Róma, Olaszország) Oktatástámogató Főosztály vezetőjét; Németh Zoltánt, a Szövetséges Fegyveres Erők Szárazföldi Parancsnoksága (Izmir, Törökország) törzsfőnök hadműveleti helyettesét; Könczöl Ferencet, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnokát és Mészáros Lászlót, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség püspökét.2025. március 15.
59
Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
1848 tavaszának változásait Magyarországon a reformkor két évtizede előzte meg, a polgári átalakulást, a korhadt, feudális világ „lecserélését" mégis egy napnak, 1848. március 15-ének szokás tulajdonítani. Ugyanakkor az események láncreakciójában Magyarországot nemcsak Palermo és Párizs, hanem Bécs forradalma is megelőzte, a hangulatot a nyugati hírek tüzelték föl. De amíg például a francia fővárosban barikádok és hullahegyek emelkedtek, Bécsben pedig Latour grófot lámpavasra húzták, addig a mi forradalmunk teljesen vértelen volt.2025. március 14.
49
Légtérlovagok
A Magyar Honvédség légi képességeibe enged bepillantást az összeállítás.2025. március 14.
46
Március 15. – Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az újjászületés korszakát éli a Honvédség
Az újjászületés korszakát éli a Magyar Honvédség, és ebben a folyamatban köszönet és elismerés illeti a magyar katonákat, az új parancsnokokat, mert olyan módon fejlesztik a Magyar Honvédséget, amely elengedhetetlen a XXI. század biztonsági kihívásaira való felkészüléshez - mondta a honvédelmi miniszter Kecskeméten.2025. március 13.
35
Vargha Tamás: a legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés
A legmodernebb technológiákkal gazdagodott a honvéd tisztképzés - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Szolnokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hadtudományi és honvédtisztképző karának ottani campusán, ahol szimulátorokat és speciálisan a légi közlekedésre fókuszáló kibővített valóságlaboratóriumot (XR labor) adtak át.2025. március 12.
48
Terepen a vasmacska, ami nem ugrik, de harap
A Lynxek elengedhetetlen elemei elrettentő erőnknek – írta a közösségi oldalán megjelentetett videóhoz Szalay-Bobrovniczky Kristóf.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. július 14.
355 katona tett esküt a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján
2025. július 14.
Az Egyesült Államokban bizonyított a magyar tűzoltó
2025. július 14.
Drámai mentés Barcson
2025. július 13.
Interjú Magyarország legidősebb világháborús hadifoglyával
2025. július 12.
2020-ban kezdték meg működésüket az iskolaőrök országszerte
2025. július 12.