Honvédség
2025. május 5.
117
A katonák és a harckocsi összhangja ami igazán számít
Április 11-én, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, tatai laktanyájában nyílt napot tartottak, amin bárki részt vehetett.2025. május 5.
113
Honvédelmi nap Debrecenben
Honvédelmi napot rendezett a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) a debreceni Nagyerdei Stadion mellett, a DVSC-MTK OTP Bank liga mérkőzéshez kapcsolódóan - tájékoztatták a szervezők.2025. május 4.
40
Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
Május első vasárnapján, idén május 4-jén ünnepeljük az édesanyákat: az anyák napja mintegy száz éve része az ünnepnapoknak. Magyarországon Európa számos országához hasonlóan az 1920-as években kezdődött az anyák napjának megünneplése.2025. május 1.
67
Nemzeti ellenállóképesség össznemzeti együttműködéssel
„A biztonsági kockázatok megváltozása együttműködésre sarkallja a különböző szektorokat. A civil és honvédelmi feladatok közös és kontrollált végrehajtása szükséges” – fogalmazott Mihócza Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének területvédelmi helyettese az „Együttműködés a honvédelem ügyében” című konferencián tartott nyitó előadásában.2025. április 30.
45
Tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár nyílt nap – Összefoglaló
Április 11-én, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár, tatai laktanyájában nyílt napot tartottak, amin bárki részt vehetett.2025. április 29.
51
Szerintem ez az egyik legjobb, amit katona csinálhat
Németh Dániel törzsőrmester öt éve harckocsizó, és még mindig élvezi.2025. április 28.
122
Újabb negyvenöt tonnás nagymacska Hódmezővásárhelyen
Újabb Lynx KF-41 gyalogsági harcjármű érkezett az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz.2025. április 27.
129
Közúti balesetnél segítettek a tartalékos katonák
Területvédelmi tartalékos katonák segítettek egy súlyos közlekedési balesetnél Nyíregyháza közelében. Az elszánt honvédek részt vettek a mentésben és egy bajba jutott idős házaspár ellátásában. Tapasztalatuk és helytállásuk nélkülözhetetlen volt.2025. április 26.
20
Számítanak a nyugállományúak szerepvállalására
„Fontos, hogy a honvédség megbecsült tagjainak érezzék magukat” – fogalmazott dr. Czermann János a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének debreceni találkozóján.2025. április 26.
77
Megtanultam csapatban gondolkodni
„A katonaság megtanított arra, hogy nem az a fontos, hogy egyénileg mit tudok elérni, hanem az, hogy a társaimmal együtt mire vagyunk képesek” – meséli Gergely Dávid, aki családjával élt az Egyesült Államokban és Irakban is. Az erdélyi származású fiatalember Budapesten, egy angyalföldi kávézóban dolgozik, és a Magyar Honvédség tartalékos szakaszvezetője.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. július 20.
Kék villogó a vízen
2025. július 20.
Folyamatos tanulás, fejlődés és adaptáció
2025. július 20.
Rendőri lélekjelenlét mentette meg egy 23 éves nő életét
2025. július 19.
Polgárőr Napot tartottak Szikszón
2025. július 19.