Az ünnepi időszakban is kiemelten figyelnek a katonákra
A Magyar Honvédség vezetése az ünnepi időszakban is kiemelt figyelmet fordít a szolgálatot teljesítő katonákra.
Az ország védelme és az állampolgárok biztonságának garantálása folyamatos, áldozatos és fegyelmezett szolgálatot igényel – az év minden napján, az ünnepek alatt is.
Az ünnepekhez közeledve Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója személyesen látogatta meg az északkeleti országrészben szolgálatot teljesítő katonákat. A vezérőrnagy elismerését fejezte ki a katonák helytállásáért, és köszönetet mondott a mindennapokban végzett, kiemelkedően felelősségteljes munkájukért.
Karácsony második napján
Antal László vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Műveleti Parancsnokság parancsnoka,
Nyitrai István ezredes, az MH ÖMP törzsfőnök támogató helyettese, valamint
Berek Zsolt Zsigmond főtörzszászlós, az MH ÖMP vezénylőzászlósa
látogatást tettek a keleti országrészben szolgálatot ellátó állomány körében.
Ugyancsak december 26-án kereste fel a katonákat
Solymosi Ferenc dandártábornok, a MH Logisztikai Támogató Parancsnokság parancsnoka, valamint
Sári Zsolt főtörzszászlós, az MH LTP vezénylőzászlósa,
akik az MH Anyagellátó Raktárbázis pusztavacsi és táborfalvai bázisparancsnokságain szolgálatot teljesítő állománnyal találkoztak.
A vezetők ajándékcsomaggal is kifejezték köszönetüket a katonák áldozatos és fegyelmezett munkájáért, hangsúlyozva:
a Magyar Honvédség számít az állomány elkötelezettségére, amely az ünnepi időszakban is garantálja Magyarország biztonságát.
Forrás: honvedelem.hu
- Bűnös örökösök
- Féregirtót is tartalmazó kokaint adtak el a horgászoknak Budapesten
- Csalássorozathoz köthető pénzmosó hálózatot számolt fel a BRFK
- „Minden tekintetben sikeres évet zárt a polgárőrség” – fogalmazott dr. Túrós András, az OPSZ elnöke
- Több mint két és fél évszázad öröksége: értéktárba kerültek a 39-esek
- Illegálisan szállítottak pirotechnikai termékeket
2025. december 28.
Az ünnepi időszakban is kiemelten figyelnek a katonákra
2025. december 27.
Minden téren felkészülve a missziós szolgálatra
2025. december 25.
Karácsony ünnepe
2025. december 24.
Egy csendes pillanat karácsonyra
2025. december 24.
Karácsony előestéje
2025. december 23.