„Az ember akkor egész, ha adni képes”

• Honvédség
• 2025. november 23.
• 28
• 0

Pszichológus, ultrafutó, fitneszversenyző és az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred tartalékos szakaszvezetője.

Drelyó Ágnes három világában két dolog közös: a kitartás és a tisztesség iránti elkötelezettsége. Interjúnkban bebizonyítja, hogy egyenruhában, terepszínűre festett arccal gyakorlatozni miért hasonlóan büszke érzés, mint bikiniben, kisminkelve pózolni a színpadon.

Miért választott segítő szakmát?

Ez a motiváció egészen mélyről és régről jön. Falun nőttem fel, paraszti családban, ahol a munka és a tisztesség nem kérdés volt, hanem a lét feltétele. Mindenkinek bele kellett állnia a feladatába, mert az élet múlt rajta. Ott tanultam meg, hogy a dolgokat nem lehet félvállról venni. Ez a mentalitás azóta is az egyik legfontosabb mércém.

Több szakmám van, újságíróként kezdtem, de immár 20 éve része a pszichológia az életemnek. A segítés iránti vágy mindig is erősen élt bennem. Dolgoztam családsegítőben, önkéntesként a Máltai Mentőszolgálatnál, ma pedig pácienseket fogadok. Mindig azt éreztem, hogy az ember akkor egész, ha adni képes.

A honvédséghez tartalékos katonaként csatlakozott, mi motiválta a döntésében?

A honvédséghez való csatlakozás az emberként való kiteljesedésem logikus folytatása volt: szolgálni a közösséget, a hazát, egy nálam nagyobb ügyet. Vonzott ennek a szigorú világnak a rendezettsége. Nekem a szabályok biztonságot adnak, így rögtön otthon éreztem magam. Nem okoz gondot, hogy fegyelmezetten kell állni, oda kell figyelni a részletekre, az egyenruhára. Pszichológusként úgy tapasztalom, hogy ha egy ember élete káosz, akkor valószínűleg a lelkében is rendetlenség van. Megfordítva: ha lélekben kiszámíthatóság van, annak a rezonanciája kivetül a környezetre. Tehát a honvédség keretezettsége kapaszkodót is jelenthet a lélek számára. Ahogy a folyónak is szüksége van mederre, a pszichének is szüksége van belső rendszerre. Erre a stabilitásra lehet építkezni, időt és energiát spórolni vele. Ugyanezt próbálom átadni a terápiában is: a kiszámíthatóságot, a felelősséget és a következetességet képviselem, ami alapja lesz a sokszor instabilan érkező páciensek gyógyulásának.

Interjúnk apropója, hogy az idei IFFB Fitness és Testépítő Magyar Bajnokságon bronzérmet szerzett Fit Modell kategóriában. Hogy fért bele a felkészülés az egyébként is feszes időbeosztásába?

A kiképzés alatt azt is megtanultam, hogy az ember sosem lehet „kész”. Mindig van hova fejlődni. A sport mindig jelen volt az életemben, évek óta futok, főleg maratonokat és afeletti ultra távokat, de a fitnesz egy új kihívás volt. Januárban nagyon nem voltam jól, nem tetszett, ami a tükörben visszanézett rám. Viszont, ha az ember nagyon keresi azt az eszközt, amellyel jobbá tudja tenni az életét, akkor megtalálja. Az internetet pörgetve megláttam a világbajnok magyar edző, Berkes Nikolett versenyzőket kereső felhívását. Gondoltam, mit veszíthetek, jelentkeztem és belevágtam. Onnantól fogva minden nap edzettem: heti négy futás, öt-hat súlyzós tréning, mellette a rendelés, a család és persze a diéta.

Volt, hogy este már beszélni sem tudtam a fáradtságtól. De a fegyelem, amit a honvédségnél tanultam, végig segített. Nyárra lettem „kész” a versenyzésre, akkor neveztem be az esélytelenek, de tiszta lelkiismeretűek nyugalmával. Októberben erős mezőnyben sikerült a harmadik helyet megszereznem.

Milyen érzés volt a színpadon állni, egyenruha helyett bikiniben és teljes sminkben?

Felemelő. Amikor a színpadon álltam, azt éreztem, hogy az, akit belül mindig is éreztem, végre megjelent kívül is. Minden nőnek egyszer meg kellene élnie ezt a pillanatot. És bár a fitneszben a külső látszik, az eredményt a belső munka adja, a kitartás, az önuralom. Ezeket a katonai élet erősítette meg bennem. Ott nincs kifogás, nincs „ma nincs kedvem”. A honvédség egy tükör. Ott nem lehet szerepet játszani. Mindenki ugyanazt a fizikai és lelki terhelést kapja, és közben kiderül, hogy mennyit bír az ember. Megtanuljuk, hogy az erő nem kiabál, hanem csendben dolgozik. Megtanulunk csapatban gondolkodni. Az egymásra figyelés, az alázat alapértékek. Lehet valakinek távoli párhuzam a katonaság és a fitnesz világa, de számomra nagyon is közeli.

A civil világban sajnos egyre ritkább az összetartás. Pszichológusként ön szerint ez miért van így?

Sokszor érzékelem a tisztelet hiányát. A honvédségi szemléletet próbálom a hétköznapjaimba is átvinni: a rendelőben, az utcán, akár a családban is. Még olyan aprósággal is, hogy magázódom.

Az emberek sokszor a saját testüket sem tisztelik eléggé.

Egy katona nem engedheti meg magának, hogy ne a legjobb testi, lelki egészségben szolgáljon, mert bármelyik pillanatban helyt kell tudnia állni. Abban is hiszek, hogy a testi problémák a lélek üzenetei, főleg, ha „megmagyarázhatatlan” az okuk.

Egyensúlyzavar, elakadás, hiány, amit nem tudatosítunk, de dolgozik bennünk. Érdemes magunkban lefordítani, hogy mi lehet a hátterében egy-egy krónikusan elhúzódó fájdalomnak.

Mik a következő céljai?

Tavasszal újra színpadra szeretnék állni, már magasabb kategóriában. Emellett a honvédségnél is szeretném tovább képezni magam, akár mentálhigiénés vonalon is, hogy a katonatársaimnak is tudjak segíteni. És szeretném minél több embernek megmutatni, hogy a fegyelem, az alázat és a segítőkészség nem elavult szavak, hanem nagyon is mai értékek. Ezek nélkül sem a test, sem a lélek, sem a közösség nem tud jól működni.

Forrás: honvedelem.hu