Az első huszárhadosztályról nyílt kiállítás Várgesztesen
- Hagyományőrzők, Honvédség
- 2025. szeptember 14.
- 0
- 0

Az utolsó töltényig címmel az 1. huszárhadosztály Vértes hegységben való második világháborús helytállását és felmorzsolódását bemutató kiállítást nyitott meg a várgesztesi Keltike Házban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf arra emlékeztetett, hogy nem csak egy nagy múltú fegyvernem utolsó képviselői véreztek itt el egy borzalmas és Magyarország szempontjából teljesen értelmetlen háborúban, hanem a nemzetünk is egy nagyon súlyos sérülést kapott. Hozzátette, a történelem sokáig elfelejtette ezt a generációt, azoknak a katonáknak a helytállását, akik hősiesen védték a hazájukat, és megtettek minden tőlük telhetőt.
Kiemelte, ma egy XXI. századi modern magyar haderőt építünk, de ezt csak úgy tehetjük, ha emlékezünk az elődök hősiességére.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf magával hozott és megmutatott egy lövedéktől roncsolt cigarettatárcát, mely a Nádasdi Huszárezred kapitányaként szolgálatot teljesítő nagyapja életét mentette meg, amikor géppisztoly sorozatot kapott a Vértesben.
A kiállítás az 1. huszárhadosztály történetét mutatja be, az anyag jelentős része a Vértesben megtalálható második világháborús csataterekről került elő. A kulacsok, csajkák, bajonettek felnagyított archív fotókra kerültek fel, számos darab sérült, átlőtt, magán viseli a háború nyomait.
A tárlat különlegessége, hogy a kísérőszöveg 7-8 egykori huszár naplójából származik. A katonák szavai drámai módon mutatják be a huszárok lőszer és felszerelés nélküli helytállását a szovjet túlerővel szemben.
A tárgyak nagy részét az eredeti helyszínekről Szebenyi István, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke gyűjtötte össze, aki több mint negyedszázada járja a Vértest a második világháború tárgyi emlékeit kutatva, és nemrég Ausztriában, egy magánparkban elásva találta meg az 1. Honvéd Huszárhadosztály elveszettnek hitt iratanyagát.
A hadszíntérkutató az MTI-nek elmondta, sem emberből, sem technikából nem volt már elegendő, és remény sem volt a győzelemre. Ezt a katonák maguk is tudták, mégis az utolsó emberig kitartottak.
A huszárság elit fegyvernemnek számított, kezdetben 16 ezres létszámot alkottak. Megjárták az orosz frontot, majd Lengyelországot, a háború utolsó szakaszában pedig a Vértesben küzdöttek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatokkal.
A Vértesbe 4700 huszárt vezényeltek, de közülük csupán néhány százan estek fogságba Ausztriában. Az alakulat három és fél hónapig tartó harcban teljesen felmorzsolódott, személyi állományának jelentős része elesett. Legtöbbjük soha nem kapta meg a végtisztességet, és jeltelen tömegsírokban nyugszanak haláluk helyszínén – ismertette Szebenyi István.
Forrás: honvedelem.hu
- Nem fogjuk hagyni, hogy a Tisza Párt tönkretegye a katonákat és a családjaikat
- Orbán Viktor levelet írt a polgárőröknek – mentesítik a cégautóadó alól a szolgálati gépkocsikat
- Új időszaki kiállítás nyílik a Rendőrmúzeumban – HatárŐRségben
- Egy percen múlt az élete
- Illegális bevándorlás – a nemzetállamok számára nem megoldás a migrációs paktum
- Határon átnyúló gyakorlat
2025. szeptember 14.
Az első huszárhadosztályról nyílt kiállítás Várgesztesen
2025. szeptember 14.
Jeges tekintet
2025. szeptember 13.
Az első Többnemzeti Hadosztályparancsnoki Konferencia erősíti a NATO együttműködését
2025. szeptember 13.
Új egyesületek létrehozását sürgette az OPSZ elnöke Veszprémgalsán
2025. szeptember 13.
Így e-rollereznek ők
2025. szeptember 12.