Sinkó Viki bejegyzései
2025. július 30.
„A Duna nem elválaszt, hanem összeköt”
„Büszke vagyok az egész heti teljesítményükre. Háromszáz kilométernyi együtt evezés nem csak fizikálisan teszi próbára az embert: bajtársiasságukat is bizonyították ezalatt” – fogalmazott dr. Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka a Nemzetközi Duna-túra magyar szakaszának záróünnepségén. A hazai túrázók július 28-án értek partot Mohácson.2025. július 30.
26 millió forintos kormányzati támogatást kaptak a vízimentők
A korábbinál magasabb, 26 millió forintos kormányzati támogatást kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) – közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Alsóörsön.2025. július 30.
Nem hagyta sorsukra a kitett kutyusokat
Székely Sándor törzszászlós, Eperjeske körzeti megbízottja szabadidejében egy erdő szélén talált rá zsákban kitett kölyökkutyákra, és hamarosan kollegái is önkéntes ebmentőkké avanzsáltak.2025. július 29.
Ismét drónnap a szolnoki RepTárban
Drónbemutatók és szimulátorok, drónverseny, valamint szakmai tanácsadás is szerepel a szolnoki RepTár Szolnoki Repülőmúzeum drónnapján, amelyet idén augusztus 2-án, szombaton rendeznek meg, immár ötödik alkalommal.2025. július 29.
Kéménybe szorult bagoly fiókát mentettek meg a lánglovagok!
Kéménybe szorult baglyot mentettek az újfehértói önkormányzati tűzoltók Tégláson, a Bocskai utcában – közölte a katasztrófavédelem szabolcsi igazgatósága.2025. július 28.
Sikeres tűzoltási művelet Albániában
Négy nap tűzoltás és több, mint 53 órányi repülési idő után vasárnap hazatért Albániából a szolnoki légibázisra a Magyar Honvédség két H225M helikoptere.2025. július 28.
Magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására
A Magyar Honvédség egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében.2025. július 28.
A sikeres rendőri munka kulcsa az emberi kapcsolatok ápolása
Orosz Attila alezredes a Szendrői Rendőrőrs parancsnoka, példaértékű hivatástudatának, kreativitásának és elkötelezettségének, illetve a szakterületén, közössége érdekében hosszú időn keresztül végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként vehette át a Szendrői Közszolgálatért kitüntető díjat, melyet minden évben egy főnek ítél oda Szendrő Város Önkormányzatának képviselő-testülete.2025. július 27.
Életet mentett a tartalékos katona
A Békés vármegyei Okányban megcsúszott és üvegfelületre zuhant egy hölgy, amely súlyos, mély vágásokat okozott a karján.2025. július 26.
Nemzetközi vízimentő képzés
Nemzetközi vízimentő képzésen vesz részt a HUNOR Mentőszervezet hat fős vízimentő alegysége a Magyar Honvédség állományával közösen, amely az International Life Saving (ILS) szabványai szerint zajlik.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2025. november 3.
Sikeresen zárult az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat
2025. november 3.
Változatos mindennapok a honvédtisztképző karon
2025. november 2.
Acélkocka – Harc a Legjobb raj címért
2025. november 2.
Oktatás a Mókuskán
2025. november 2.
A jövő tisztjei a műszaki ezrednél
2025. november 1.