Szupkai Gábor bejegyzései
2024. november 23.
Lezárult az önkéntesek alapkiképzése
Véget ért a „Szeretem, megvédem!” toborzókampány keretében szeptemberben, Hajdúhadházára bevonult honvédek Katonai Alapkiképzési Programja.2024. november 22.
Harcművész rendőrök Békésből
Egy harcművészklubba jár három Békés vármegyei rendőr. Aikidóznak, ami nem az ellenfél megsemmisítéséről, hanem a partnerségről szól. Szolgálatban is határozottak, de együttműködésre törekednek azzal, akivel szemben intézkednek. Nyáron fekete övesek lettek. Egyikük a szakmában is az, hiszen közlekedési rendőr, szívügyének tekinti, hogy minél többen betartsák a szabályokat, használják a biztonsági övet.2024. november 22.
Tudomány a rendvédelmi munka szolgálatában
1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság, a mai Magyar Tudományos Akadémia jogelődjének létrehozására. A szervezetet más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták. Egyebek mellett erre is emlékeztek a Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendezett Vezetni és irányítani a digitális világban VI. konferencia résztvevői.2024. november 20.
Megkerült Csongrádi László olimpiai aranyérme
Egy fémkereskedésből került elő a szeptemberben ellopott aranyérem, amelyet a szöuli olimpián szerzett a korábbi kiváló vívó.2024. november 20.
Szolnoki kutató-mentő katonák képeztek ki bosnyák hegyimentőket
Idén októberben megállapodás született arról, hogy különleges mentéseknél segédkezik egymásnak az EUFOR (European Union Force) és a konjici Prenj Hegyimentő Szolgálat.2024. november 19.
Több mint barátság: kutyákkal a világ
Csizmazia Tamás törzszászlós amióta az eszét tudja, kutyákkal szeretett volna foglalkozni. Hétéves volt, amikor a családhoz került Lobó, a német juhász. Akkor határozta el, hogy egyszer neki is saját kutyája lesz.2024. november 19.
„A bajtársi szeretet nem lehet kipucolni az emberből” – Interjú Magyarország legidősebb katonájával
Az aggastyán 1936-tól katonazenészként szolgált Sopronban, nyolc évig aktív katona volt, de elmondása szerint a katonai hivatást soha nem lehet „levetkőzni”.2024. november 18.
Tűzből mentett ki egy idős nőt a rendőr
Egy égve felejtett mécses majdnem egy idős asszony életébe került egy nagykanizsai társasházban.2024. november 18.
Éleslövészet a Bakonyban: A Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár high-tech technikával gyakorolt
2024. november 4-15. között a hajmáskéri Nullponti Lő- és Gyakorlótéren tartotta meg éleslövészeti és harcászati kiképzését az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár 1. Gránátos Zászlóalja.2024. november 15.
Összeurópai tűzoltó szövetség alakul
2024. november 5-6-án zajlott egy új, összeurópai tűzoltó szövetség megalakítását célzó előkészítő ülés, amelyen a Magyar Tűzoltó Szövetséget (és így Magyarországot is) Cziva Oszkár képviselte.Nincsenek bejegyzések ebben a kategóriában.
2026. január 23.
Nemes versengés
2026. január 23.
Életet mentettek a zalai rendőrök egy benzinkúton
2026. január 22.
Édes nyomok egy betörés után
2026. január 22.
Hideg idő, vastagodó jég – figyelmeztet a rendőrség
2026. január 22.