A zöld barett vonzásában

• Honvédség
• 2025. november 30.
• 0
• 0

2007-ben, amikor az alakulatunk Debrecenbe költözött, eldöntöttem, hogy továbbadom azt a tartást, mentális és fizikális terhelhetőséget, valamint szakmaiságot, ami Egerben a felderítőket jellemezte. Most is az a célom, hogy olyan fiatalokat neveljünk, akik majd egyszer méltók lesznek a katonai szervezet vezetésére – mondta Kreácsik Ákos ezredes, az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred közelmúltban előléptetett parancsnoka.

Becsület, erény, kitartás: ez az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred jelmondata. Mit jelent ez az ön számára?

A hitvallásunk szerint a feladat az első, azt végre kell hajtani minden nehézség ellenére és küzdelem árán is. Mindeközben a személyi állományt, illetve lehetőség szerint a ránk bízott anyagi-technikai készleteket meg kell őriznünk – bár az utóbbi éles feladat esetén nem mindig valósítható meg. A személyes mottóm: nekünk, felderítőknek élen kell járnunk szakmailag és emberileg is.

Mit vár el az alárendeltjeitől?

Precizitást, szakmaiságot, becsületességet, csapatmunkát, fizikai és mentális terhelhetőséget. A mi életünkben folyamatosak a változások, ezeket kezelnünk kell, a terhek alatt pedig soha nem roppanhatunk meg: álljunk készen arra is, hogy a hazát ténylegesen az életünk árán védjük meg. A missziók kifejezetten alkalmasak arra, hogy ezekre a helyzetekre felkészítsenek. Például Irakban, egy rakétatámadás során megmutatkozik, ki az, aki mentálisan kezelni tudja, hogy kerülhetünk olyan helyzetbe, amit nem élünk túl. A Magyar Honvédségen belül azok a katonák, akik mentálisan elfáradnak, kérhetnek segítséget, például a mi helyőrségünkben is rendelkezésre állnak pszichológusok.

Nemrég sajnálatos haláleset történt nálunk: menetgyakorlat során rosszul lett egy szakaszvezetőnk. A bajtársak hihetetlen helytállásról tettek tanúbizonyságot, nagyon gyorsan reagáltak, elkezdték az újraélesztését. Az egészségügyi katona is azonnal ott volt a defibrillátorral, nem omlott össze senki, hívtak további segítséget, a mentőhelikopter számára leszállóhelyet jelöltek ki. Sajnálatos módon azonban minden erőfeszítésük ellenére sem tudták megmenteni a társuk életét. Parancsnokként rendkívül büszke vagyok arra, hogy olyan katonáim vannak, akik nem rettennek meg a legváratlanabb helyzetekben sem, reagálni tudnak a legnagyobb bajban is.

Mindig felderítő akart lenni?

Az Egerben altisztként szolgáló nagybátyám, Grósz Sándor felderítőkről mesélt anekdotái keltették fel az érdeklődésemet, s egyre inkább vonzott a zöld barett és az elit alakulat. Iskolásként a végső lökést a Lenkey János Honvéd Gimnáziumból érkezett toborzók előadása adta meg: eleve oda felvételiztem, máshova be sem adtam a jelentkezésemet. 1994–1998 között jártam a Lenkeybe, ott a sport terén, 1500 és 3000 méteres síkfutásban szép eredményeket értem el. Nagyon jó tanáraink voltak, közülük Balogh Zoltán századosnak igazán sokat köszönhetek, többek között azt is, hogy a tiszti pályát választottam.

A Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán katonai vezető szakra járt, és onnan került az egri felderítő-zászlóaljhoz…

Egerben a kiválasztás nagyon magas színvonalon zajlott, a fiatal hadnagyokat az első évben rengeteg próbának vetették alá. Az alakulathoz kerülve én a szerződéses katonák felkészítéséért lettem felelős. A századparancsnokom, Gerőcs Csaba százados volt a koordinátor, de az alapfelkészítést pár altiszt segítségével én vezettem. Az első évem ezen túl is rendkívül mozgalmasan alakult. 2002-ben avattak tisztté. Az Amerikai Egyesült Államok akkor már műveleteket hajtott végre Irakban, s ennek kapcsán 2003 elején Taszáron iraki rendőrök felkészítésére került sor. Az egri felderítőket is bevonták az őrzés-védelembe, én pedig januártól áprilisig a biztosító szakasz parancsnokaként teljesítettem ott szolgálatot. Ezt követően visszatértem Egerbe, de nem sok időt töltöttem a helyőrségben, mert hamarosan Irakba utaztam külszolgálatra; a Magyar Honvédség szállítózászlóaljának szállítmánykísérő szakaszparancsnokaként szolgáltam fél évet.

Itt kell megemlítenem, hogy tulajdonképpen az első zászlóaljparancsnokom, Vizi Sándor alezredes „állította irányba” az én katonai pályafutásomat, az ő hatására jelentkeztem az iraki misszióba is.

Összesen hat alkalommal teljesített külszolgálatot: Irakban, Koszovóban, Afganisztánban, illetve Bosznia-Hercegovinában. Mennyit adtak hozzá ezek a tapasztalatok a szakmai fejlődéséhez?

Irak igazi mérföldkőnek tekinthető. Az egyetemen nagyon sok eljárásrendet megtanultam, a misszió során pedig ennek a nagy részét a gyakorlatban is alkalmaznom kellett. A menetoszlopok összeállítása, a biztosítás megszervezése, az útvonalak kijelölése, az alternatív útvonalak megtervezése mind a kísérő szakaszparancsnok feladatai közé tartozott. Emellett akadtak olyan események is, amelyekre azonmód reagálnunk kellett: rálőttek a menetoszlopunkra, belefutottunk tüntetésbe, vallási menetbe stb. Fiatal hadnagyként nagyon jó altiszti és legénységi állománnyal szolgálhattam kint, akik rengeteget segítettek. Büszkeséggel tölt el, hogy velük lehettem, akárcsak az, hogy közülük sokan még mindig az ezred tagjai. A 2020–21-es missziómat is szeretném kiemelni: akkor ugyancsak Irakban szolgáltam, mint kontingensparancsnok, egyben nemzeti rangidős. A misszió önálló költségvetési szerv volt, ahol meg kellett tanulnom gazdálkodni – ezzel a területtel korábban nem foglalkoztam. Szerencsére a támogató helyettesem, Fekszi Szilárd őrnagy és a pénzügyi tisztem, Csépányi Attila százados megtanítottak eligazodni a jogszabályok között, miként arra is, hogy a beszerzések során milyen lehetőségeink adódhatnak.

Az alakulat és gondolom, az ön személyes életében is meghatározó volt, amikor 2007-ben a felderítő-zászlóalj Egerből Debrecenbe költözött…

Ezzel együtt sok lehetőség nyílt meg a fiatalok előtt, én például főhadnagyként az elektronikai hadviselés század parancsnoka lettem, akkor kezdett ugyanis terjedni az új technológia, amit meg kellett ismerni. Barta István alezredes, a technikai felderítő-zászlóalj jelenlegi parancsnoka lett a helyettesem (ugyancsak főhadnagyként), vele azóta is együtt szolgálok.

A volt parancsnokomnak, Hajnal István ezredesnek szintén sokat köszönhetek, szakmailag rengeteget tanultam tőle. Sokszor nyomás alá helyezett, hogy szokjam a terhelést, és segített abban is, milyen irányban képezzem magam.

A pályafutása során sokszor ült vissza az iskolapadba. Legutóbb a katonai felsővezető, más néven vezérkari tanfolyamot végezte el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán. Miért fontos az ön számára a folyamatos képzés?

Főként a szakmai tudás gyarapítása és a kapcsolatrendszer bővítése miatt. 2018-ban, a mesterképzés alkalmával például nagyon értékes kapcsolati tőkére tettem szert, az idén befejezett felsővezetői tanfolyam pedig úgymond kiemelt a saját mindennapi világomból, elmozdított a harcászati szintről. A képzés során ugyanis kívülről néztük a rendszer működését: a honvédség kapcsolódását a közigazgatáshoz, a különböző minisztériumokhoz. Megvizsgáltuk, hogy milyen feladatai vannak a Magyar Honvédségnek a kritikus infrastruktúrákkal kapcsolatban, és azt is, hogy mi hol helyezkedünk el a NATO-n belül. Ma már kellő információval rendelkezem a NATO európai védelmi rendszerének felépítéséről, működéséről, megismerkedtünk az Európai Unió katonai törzsével is, valamint stratégiai szinten foglalkoztunk a művelettervezéssel. Bár a jelenlegi beosztásomban ezt a tudást teljes mértékben még nem kamatoztathatom, de a későbbiekben biztosan lesz erre is lehetőségem.

Korábban említette, hogy a felderítők az elit alakulat. Hogyan lehet önökhöz bekerülni?

Nálunk szinte mindenki megtalálja a számítását. Az adrenalinfüggők ejtőernyőzhetnek, búvárkodhatnak, sziklát mászhatnak. A technológia iránt érdeklődőket várják az elektronikai hadviselés eszközei, a pilóta nélküli légi járművek vagy a különböző nappali és éjszakai megfigyelőrendszerek. A történelem, a biztonságpolitika terén járatosak elemzőként szolgálhatnak, míg a kommunikációban kiemelkedő képességűek harcászati hírszerző vonalon indulhatnak el, de gépjárművezetőkre, harcjárművezetőkre, javítóállományra is mindig nagy szükség van.

Ugyanakkor beosztástól függetlenül fontos a nyelvtudás és az átlagon felüli fizikai állóképesség. A következő időszakban alapvetően a harcászati hírszerző és az elektronikai hadviselés századokba szeretnénk toborozni. Az ezredhez bevonuló állomány részére felvételi vizsgát tervezünk, amely során egész napos fizikai és mentális terhelésnek tesszük majd ki a jelentkezőket. Az érdeklődők hozzánk is – akárcsak a többi alakulat esetében – a civil életből, toborzóirodákon keresztül, illetve a tartalékos rendszerből érkeznek, de más alakulatoktól is lehet pályázni a meghirdetett beosztásokra.

Milyen távlati tervei vannak?

2022-ben parancsnoka voltam annak a zászlóaljnak, amely sikeresen teljesített a NATO harckészültségi ellenőrzésén. Remélem, a jövő évi CREVAL (Combat Readiness Evaluation – harci készenlét értékelés) során a felderítő-zászlóaljunk ismét eredményes vizsgát tesz. Azon vagyok, hogy a szakállományt bővítsük és kineveljük a saját oktatógárdánkat is, melynek eredményeként egyre több területen tarthatunk belső képzéseket. Jelenleg rendelkezünk oktatókkal a harcászati hírszerző, a pilóta nélküli felderítő repülőeszközök, illetve az elektronikai hadviselési szaktechnikák terén, de a beérkező új technológiák üzemeltetésével kapcsolatban ugyancsak szeretném ezt a kört bővíteni. Emellett folyamatosan tervezem a fiatalokat is beiskolázni a nemzetközi tanfolyamokra és a hazai képzésekre, hogy minél stabilabb tudással alapozzuk meg az alakulat további szakmai fejlődését.

Hátország

„2006-ban nősültem meg. A katonai pályafutásom során sok időt töltöttem távol az otthonomtól: képzéseken, tanulmányutakon, missziókban vettem részt. A feleségem, Bernadett volt mindig a hátországom – az ő támogatása nélkül nem tudtam volna a feladataimra koncentrálni. Ő civil, három nyelven beszél és egy külföldi cégnek dolgozik. Három gyermekünk van, a 15 éves Szonja, a 12 éves Fanni, illetve a két és fél éves Máté. Amikor tehetem, igyekszem a lehető legtöbb időt velük tölteni. Sokszor már az is elég, ha otthon együtt vagyunk, de a lehetőségeink függvényében eljárunk moziba, közösen sétálunk, játszunk a gyerekekkel. Én magam sokáig versenyszerűen futottam, a sport ma is az életem része, de ha az időm engedi, olvasok – mostanában főleg szakirodalmat.” (Kreácsik Ákos ezredes)

Forrás: honvedelem.hu