A Steadfast Dart 2025 a szövetséges tagországok összefogását mutatja

A Steadfast Dart 2025 elnevezésű idei legnagyobb NATO-gyakorlat a szövetséges tagországok összefogását mutatja, és azt, hogy a keleti régióban kialakult válsághelyzetet a NATO képes kezelni, erre képes csapatokat gyorsan, balesetmentesen, határozottan átcsoportosítani - hangsúlyozta Csurgó Attila, az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred parancsnoka Szentesen.
Csurgó Attila elmondta, a romániai gyakorlatra vonuló brit katonák jelenleg Magyarországon, Szentesen állomásoznak. Hozzátette, az átcsoportosítás nem csak közúton zajlik, hanem tengeren, légi szállítással és vasúton is.
Az ezredes kiemelte: a gyakorlat valódi célja az, hogy „megmutassuk azt az erőt, amelyet a NATO képvisel, és elrettentsük azokat a potenciális ellenfeleinket, akik esetleg azon gondolkodnak, hogy egy kialakult konfliktust tovább gerjesztenének.”
Csurgó Attila úgy véli, hogy a logisztikai segítség, a befogadó nemzeti támogatás ugyanolyan része ennek a NATO-gyakorlatnak, mint maga a feladat végrehajtása. Mint mondta, a közlekedés megszervezésével, az üzemanyag- és élelmezési ellátással, a szállással és minden egyéb járulékos tevékenységgel próbálják segíteni a brit katonák munkáját, hogy feladataikat eredményesen tudják végrehajtani.
A brit katonák Pápán pihentek meg először Magyarországon, majd éjszaka több konvojban, több száz technikai eszközzel érkeztek meg Szentesre, jelenleg mintegy 120-140 brit katona tartózkodik a laktanyában, és még fognak érkezni az éjszaka folyamán – tette hozzá.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye szerint a Steadfast Dart 2025 elnevezéssel kilenc NATO-tagállam mintegy tízezer katonája vesz részt a Szövetséges Reagáló Erőt (ARF), a NATO új gyorsreagáló erejét megmozdító gyakorlaton, amelyet február 7. és 21. között tartanak Romániában, Bulgáriában és Görögországban. Ez az ARF első nagy művelete, amelyen tesztelik a telepíthető képességeket és eljárásokat. A gyakorlaton a három fogadó ország mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Szlovénia és Törökország katonái vesznek részt.
Az ARF a NATO modernizált haderőmodelljének egyik legjelentősebb újítása, amely lehetővé teszi, hogy a NATO gyorsan reagáljon bármilyen válságra.
Január elejétől február 7-ig az ARF csapatainak telepítési képességeit ellenőrzik: vagyis ennyi ideje van a gyakorlaton részt vevő egységeknek, hogy Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból, Szlovéniából, Törökországból és az Egyesült Királyságból légi, tengeri és szárazföldi úton a gyakorlat helyszínére érkezzenek.
- Sebestyén Tamás törzszászlós Baracs közösségéért
- Gárdonyi rendőrnő kismamát mentett a lakástűznél
- Csatlakozz a katonai rendészekhez!
- Merena hadnagy nem tétovázott
- „Titkos szavak, rejtélyes számok – Fejezetek a magyar katonai haditudósítás és felderítés világából”
- Megalakult a polgárőrség Drogmegelőzési Kabinete
2025. június 19.
Ismét éjszakai razzia a belvárosban
2025. június 19.
Ismét országos horgászverseny Nógrád vármegyében
2025. június 19.
Holland védelempolitikai igazgató hazánkban
2025. június 18.
Fókuszban az Égi rókák
2025. június 18.
Drogprevenció szünet nélkül
2025. június 18.