A siker mércéje az elégedettség

• Honvédség
• 2025. december 29.
• 0

Az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) parancsnoka, Kocsis Ákos ezredes szerint a digitalizációban tett előrelépés, illetve a sikeres nemzetközi gyakorlatok mellett munkájuk valódi mércéjét az MH ARB által ellátott katonai szervezetek elégedettsége mutatja.

A főtiszt mindehhez hozzáteszi: a folyamatos alkalmazkodás, a szakmai tapasztalat és a csapat motiválása egyaránt megkerülhetetlen a modern katonai logisztikában.

Milyen indíttatásból választotta a katonai hivatást?

Nagyapám katona volt, körülbelül négyéves lehettem, amikor nyugállományba vonult. Nagyon örült, amikor katonai középiskolába mentem. 1994–1998 között Győrben tanultam, erre az időszakra nagyon szép emlékként gondolok vissza. Gyakran hangoztatom: ha százszor kezdhetném újra, kilencvenkilencszer biztosan ismét ugyanezt az utat választanám. A középiskolában egy nagyon összetartó közösség része lehettem, onnan származik a legtöbb barátom. Többen együtt mentünk tovább a katonai főiskolára is. Már középiskolásként tudtam, hogy a közlekedés, a szállítás területén szeretnék továbbtanulni és elhelyezkedni, ezért választottam ezt az irányt.

Mi motiválta abban, hogy a közlekedés-szállítás területén mélyítse el a tudását?

Akadt olyan személy a családban, aki közúti szállítással foglalkozott, emellett valahogy egyből magával ragadott a logisztika folyamatosan nyüzsgő, pörgő világa. Ezért választottam ezt a pályát – és soha nem bántam meg. A főiskola szakmailag és emberileg is nagyon sokat adott. Kiváló közösség volt, jó szaktársakkal és szakasztársakkal. Később, a mesterképzésre már a győri Széchenyi István Egyetemre jártam, és ott is a közlekedés állt a fókuszban: vasúti infrastruktúra szakirányon végeztem.

A diplomamunkámat a hajmáskéri bázis iparvágányának tervezéséből készítettem, és nagy öröm számomra, hogy a most megvalósuló létesítmény szinte pontosan megegyezik azzal, amit annak idején megterveztem.

Mennyiben más ma a közlekedés és a szállítás világa, mint amikor középiskolásként először megfogalmazódott önben, hogy ezzel szeretne felnőttként foglalkozni?

Szerintem eget rengető változás nincs ebben az alágazatban. Természetesen ide is begyűrűztek olyan új elemek, amelyek az informatikához, digitalizációhoz kapcsolódnak, de az alapelvek ugyanazok maradtak. Ezek sorában a legfontosabbak: mennyire igyekszik az ember, milyen a hozzáállása, mennyire lelkiismeretesen végzi a munkáját, és milyen a kapcsolatteremtő készség a különböző szereplők között. Hiszen ez a terület nagyrészt a szervezőmunkáról szól. Nagyon sok külső szolgáltatóval dolgozunk együtt, az ő eszközeiket és kapacitásaikat vesszük igénybe. A közlekedési szakemberek tulajdonképpen kapcsot jelentenek a polgári szereplők, az állami infrastruktúrát kezelők és a katonai szervezetek között. Mi vagyunk azok, akik ezeket a szereplőket „közös nevezőre” hozzuk, egyben igyekszünk érvényesíteni a honvédség szándékait és érdekeit a civil szolgáltatók által végrehajtott szállítási feladatokban is.

Milyen beosztások és tapasztalatok formálták pályája első szakaszában? Van valami, amit ki tudna emelni az első 10–12 évből?

Mindenekelőtt azt, hogy szinte az összes szakterületen dolgoztam valamennyi ideig. Több alágazat tartozik ide: közút, vasút, légi szállítás, de vannak ennek informatikai, illetve engedélyeztetési-hatósági vetületei is. Nem lettem „feketeöves” egyetlen szakterületen sem, de mindenhol eltöltöttem annyi időt, hogy megismerjem a sajátosságokat, több irányból is rálássak a rendszer egészére. A másik meghatározó tapasztalat, hogy a közlekedési szakma a honvédségen belül nem önmagáért dolgozik, hanem a katonai szervezetek támogatása érdekében végzi munkáját. Így szinte minden katonai alakulattal és az ott szolgáló kollégákkal kapcsolatba kerültem. Együtt mentünk gyakorlatokra, közösen teljesítettünk feladatokat, segítettünk nekik eljutni a különböző helyszínekre. Emiatt a honvédségen belüli kapcsolatrendszerem rendkívül széles: nemcsak a logisztikai területen, hanem azoknál a katonai szervezeteknél is, melyek tevékenységét valamilyen formában támogattuk. És ha már az első tíz évet említette, ide tartozik a missziós tapasztalat is.

Kétszer szolgáltam Afganisztánban. Az első alkalommal nemzeti beosztásban, szállítótisztként tevékenykedtem, a hadszíntéren települt összes alegység ellátását mi szerveztük. Ez a feladat hatalmas felelősséggel járt: biztosítani kellett, hogy minden időben eljusson oda, ahova kell – legyen szó magyar vagy nemzetközi egységekről. A misszió azonban nemcsak szakmailag, hanem emberileg is mély nyomot hagyott bennem: az első afganisztáni szolgálatom végén egy elhunyt kollégám koporsóját kísértem haza.

Mi jellemezte a második alkalmat?

Másodszor szintén Afganisztánban jártam, akkor egy nemzetközi törzsben szolgáltam. Tanulságos volt látni egy összhaderőnemi parancsnokság működését, a műveleti mozgások szervezését és koordinálását, valamint azt, hogy miként képesek különböző nemzetek tagjai egy közös cél érdekében hatékonyan együtt dolgozni.

Milyen érzésekkel vette át az MH Anyagellátó Raktárbázis parancsnoki feladatait Barkó István alezredestől 2024 júliusában?

A vezérkari tanfolyamra beiskolázásomkor arra számítottam, hogy visszatérhetek az eredeti beosztásomba, és folytathatom a megkezdett munkát. 2022-ben megbíztak egy osztály létrehozásával, és azt gondoltam, befejezhetem azt a feladatot. A közvetlen elöljáróm és a Honvéd Vezérkar főnöke azonban úgy döntött, hogy Barkó alezredes beiskolázását követően az MH Anyagellátó Raktárbázis élére helyeznek. A nagyon korrekt átadás-átvétel után azokra a területekre fókuszáltam, amelyek szerintem több figyelmet érdemeltek. Szögezzük le persze: a katonai szervezet összességében jól működött, ezért inkább arra törekedtem, hogy még hatékonyabbá váljunk. Az MH ARB keretein belül huszonnégy jogelőd katonai szervezet feladatrendszere olvadt egybe az elmúlt évek során. A közlekedéskoordinálástól a hatósági feladatokig számtalan területet fogunk át. A központi ellátási, tárolási, raktározási teendőkön túl számos vizsgálati tevékenység (például kenő- és hajtóanyagok, harcanyagok, fegyverzetek, életvédelmi felszerelések, tűzoltó-berendezések bevizsgálása), javítási-karbantartási munkák (a hangszerektől a hűtőaggregátorig sok minden sorolható ide), hulladékkezelés, termékazonosítás, kodifikáció, szállítás, szállítmánykísérés és -őrzés tartozik a szervezet hatáskörébe. A haderőfejlesztéshez és az egyéb területekhez kapcsolódó beszerzési eljárások, szerződések kapcsán komoly pénzügyi, gazdálkodási feladatot is ellátunk, amely nagy létszámú, jól felkészült szakembergárdát igényel. Emellett, a helyőrségtámogató koncepció bevezetésével idén átvettük a Pest vármegyei helyőrségtámogatási feladatokat.

Soha nem unatkoznak.

A legtöbb katonai szervezethez hasonlóan valóban nem. Az volt a fő célom, hogy minél hatékonyabbá tegyük a rendszert: bizonyos vezetési útvonalakat lerövidítsünk, és biztosítsuk, hogy az információ a megfelelő formában eljusson a honvédség legfelsőbb vezetésétől a raktárosig, az anyagkezelőig és a gépjárművezetőig.

Nagyon fontosnak tartom a kommunikációt, emellett hiszek az emberekkel való bánásmód fontosságában is. A siker itt közös, a felelősség pedig legtöbbször az enyém.

A hatékonyság mennyire nőtt az elmúlt másfél évben?

Nem szeretek ilyen összehasonlításokat tenni, mert minden parancsnok más élethelyzetben látta el a feladatát. Ha most hatékonyabbak vagyunk, az nem a személyem miatt van, hanem azért, mert a körülmények lehetővé tették bizonyos fejlesztések véghezvitelét. Ehhez adott volt az akaratom, a kollégák részéről pedig a megfelelő hozzáállás.

Közvetlen kollégái nagyon segítőkész, emberséges vezetőnek tartják, akire fel lehet nézni. Milyen visszajelzéseket kap?

Őszintén szólva, túl sok személyes visszajelzés nem érkezik. A kollégák általában azért keresnek fel, hogy jelezzenek egy-egy problémát, s amivel hozzám fordulnak, arra lelkiismeretesen, az összes tényezőre tekintettel igyekszem megoldást találni – a legtöbbször sikerrel.

Van vezetői ars poeticája?

Konkrét pontokban megfogalmazva nincs, de úgy vélem, hogy amiben nincs befektetett energia, abból eredmény sem lesz. Két dolgot mindazonáltal kiemelnék. Az egyik, hogy mindig szem előtt kell tartani a Magyar Honvédség és az általunk ellátott katonai szervezetek érdekeit. Emellett olyan munkakörnyezetet kell teremteni, ahol a kollégák a rájuk bízott feladatot a lehető legjobban el tudják végezni. Igyekszem mindent megtenni azért, hogy a feltételek, a megfelelő morál és a szakmai fejlődés lehetősége adott legyen.

Egy olyan környezetben, ahol hétvégén sem áll meg az élet, a csapatszellemet erősíteni, a beosztottakat pedig motiválni kell…

Én elsősorban a kommunikációra építek. Emellett a kötelező programokat (például menetgyakorlat, egységfutás) igyekszünk úgy megtartani, hogy azok ne csak a szigorú végrehajtásról szóljanak, hanem legyen bennük valami közösségteremtő is. Alakulatszintű sportnapokat és egyéb programokat szervezünk, amelyek kiszakítják az állományt a napi rutinból. Van nálunk például Mikulás-futás, adventi koszorúkészítés, de népszerűek a gyerektáboraink is. A széttagoltság miatt sajnos nincs lehetőségünk arra, hogy a teljes állomány egy időben, egy helyen összegyűljön egy nagy közösségépítő rendezvényre.

De a felsorolt programok helyettesítik az összejöveteleket?

A szervezetünk 13 helyőrségben, 28 telephelyen, mintegy 1300 fővel működik. Új kezdeményezésünk, hogy az ünnepi állománygyűléseket elvisszük a vidéki bázisokra. Szeretném, ha az ott szolgálatot teljesítők is éreznék, hogy ők ugyanolyan fontos részei az alakulatnak, mint a fővárosi parancsnokság. Külön sikersztori az Egészséges Életmódra Felkészítő Program, ami többéves múltra tekint vissza, és a mai napig teljes intenzitással fut.

A programban együtt dolgozik az MH ARB és az MH Egészségügyi Központ szakembergárdája, valamint az MH Sportszázad állománya. Számomra fontos volt, hogy ehhez ne csak a mátyásföldi kollégák csatlakozzanak, így már vannak résztvevők Hetényegyházáról, Pusztavacsról, Táborfalváról, Nyírtelekről is.

Napjainkban mi jelenti a legnagyobb kihívást a katonai logisztika terén?

Talán az erőforrásokhoz való hozzáférés. Tehát az, hogy mi mikor élvez prioritást: gondolni kell arra, hogy egy konfliktusban részt vevő szereplő nem ugyanazzal a prioritással jut hozzá bizonyos dolgokhoz, mint az, aki készül a konfliktusra. Úgy vélem, ez a logisztikában jelentős tényező, amely befolyásolja a munkánkat. A Magyar Honvédség szemszögéből nagy kihívás az is, hogy rengeteg új technikai eszköz és szakanyag kerül be a rendszerbe. Ezek beillesztése az ellátási láncba óriási feladat. Gyakran komoly időnyomás alatt dolgozunk: esetenként több kamionnyi alkatrész érkezik, és lehet, hogy egy részükre néhány nappal később már szükség van valamelyik alakulatnál. Addig azonban ezeket az alkatrészeket be kell azonosítani, tudnunk kell, hogy melyik harcjárműhöz vagy fegyverrendszerhez valók, elő kell készíteni szállításra, ráadásul a kiadáshoz szükséges adminisztratív feladatokat is el kell végezni. Összefoglalva: manapság az új, korszerű haditechnikai eszközök alkatrészellátásának és kiszolgálásának biztosítása az egyik legnagyobb kihívás a számunkra.

Nagy alkalmazkodóképességük van: hihetetlen rugalmassággal, odafigyeléssel és szakmai tudással végzik a munkájukat…

Ez mind igaz. Aki nem így áll hozzá, nem is tudja hatékonyan elvégezni ezt a feladatot. De az alkalmazkodóképesség mellett a szakmai tapasztalat és a kapcsolati tőke is elengedhetetlen ezen a területen.

Milyen szerepet tulajdonít a katonai logisztika digitalizációjának és automatizálásának a következő években?

A logisztikai rendszer portfóliója csak bővülni fog a jövőben, és átfogó digitalizáció nélkül ezt nem lehet hatékonyan kezelni. Ugyanakkor fontos kihívás az információbiztonság is, akárcsak az, hogy az informatikai rendszer esetleges leállása ne akadályozza a működést.

Milyen tapasztalatokat szereztek az Adaptive Hussars 2023 és 2025 gyakorlatok logisztikai ellátásában, és mit tart a legfőbb tanulságnak ebből az időszakból?

Ezek a gyakorlatok kiváló próbái voltak a logisztikai rendszer működőképességének is. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az Adaptive Hussars alatt folytattuk a normál ellátási tevékenységet, a mindennapi működéshez szükséges kiszolgálást, miközben pluszfeladatként üzemeltetnünk kellett egy logisztikai műveleti vezetési rendszert és kielégítettük a gyakorlathoz közvetlenül kapcsolódó eszköz- és anyagigényeket. Ez a gyakorlat lemodellezte az alakulat háborús helyzetben való működését, a műveletvezetést, a Magyar Honvédség központi ellátását, továbbá azt, hogy miként kapják meg a feladatot az alárendelt bázisraktárak, szervezeti elemek.

Úgy gondolom, az elmúlt hónapokban nagyon sokat fejlődtünk, ennek eredményeként pedig a logisztikai műveletek vezetése még hatékonyabb lesz. A mostani gyakorlatok során világosan láttuk, hol vannak elakadások, milyen problémák merülhetnek fel, és ezeket ki tudjuk küszöbölni. Büszke vagyok, hogy a rendelkezésre álló készletekből gazdálkodva minden igényt időben tudtunk teljesíteni.

Mit jelent az alakulat szakmai megítélése szempontjából, hogy a litvániai Safety Fuel 2025 gyakorlaton magyar és a német katonák közösen telepítettek tábori hajtóanyagraktárat, miközben az MH Anyagellátó Raktárbázis a Brave Blue és Grand Eagle gyakorlatok üzemanyag-ellátásában is kulcsszerepet kapott?

A Safety Fuel 2025 kifejezetten fontos volt, mert teljes egészében az MH Anyagellátó Raktárbázis állományára épült. Az erőpróba sikeresen zárult, a tapasztalatokat beépítjük a kiképzésekbe és a feladatvégrehajtásba. A gyakorlat befejezését követő hetekben szlovák és horvát katonák érkeztek hozzánk azzal a céllal, hogy megosszuk velük a tapasztalatainkat és bemutassuk nekik a tábori üzemanyagellátó rendszer működését, az egyes rendszerelemek használatát. Azt gondolom, ez is jól mutatja az MH ARB szakmai elismertségét és megbízhatóságát a nemzetközi együttműködésekben.

Mi az önök munkájának valódi mércéje: a többnemzeti gyakorlat?

A nemzetközi gyakorlatok természetesen fontosak, de számomra a valódi mérce az általunk ellátott katonai szervezetek elégedettsége. A legfontosabb ugyanis az, hogy az alakulatok valóban megkapják, amire szükségük van.

Családi támogatás

„A feleségemmel három gyermeket nevelünk, ami hasonlóan felelősségteljes küldetés, mint a parancsnoki teendők ellátása. A családom megértő és szerető támogatása nélkül nem tudnám maximális erőbedobással végezni a munkámat. Igyekszem a lehető legtöbb időt tölteni velük és az otthoni feladatokból is kivenni a részem, ám ez utóbbi teendő legtöbbször a feleségemre hárul.” (Kocsis Ákos ezredes)

Forrás: honvedelem.hu