A magyar katonák iraki missziójáról döntött a kormány
A Magyar Honvédség iraki missziójáról döntött a kormány, a katonai kontingens 2026 végéig maradhat az Iraki Köztársaságban. A döntés célja a nemzetközi koalícióban való részvétel az Iszlám Állam elleni harcban, az emberi jogi jogsértések megakadályozása, valamint az illegális migrációs nyomás csökkentése.
Megjelent a Magyar Közlöny határozatában, hogy a kormány döntött a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról. Korábban az Országgyűlés hozta meg a misszióval kapcsolatos döntéseket, most azonban a kormány. Mint írják, 2026 végéig meghosszabbítják, a kontingens december 31-ig maradhat Irakban.
A határozat értelmében a kormány a következő szempontok miatt engedélyezi a missziót:
-
Magyarország érdekelt a nemzetközi béke és biztonság előmozdítására tett erőfeszítések és a terrorizmus elleni küzdelemben.
-
Magyarország az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet ellen szervezett nemzetközi koalíció elkötelezett tagja.
-
A terrorszervezet által folytatott emberi jogi jogsértések, különösen az Irak területén élő keresztény és más kisebbségek sérelmére elkövetett népirtás és más emberiesség elleni bűncselekmények megakadályozásának elősegítése érdekében. Továbbá az illegális migrációs nyomás csökkentése érdekében.
A katonai kontingens december 31-ig állomásozhat az Iraki Köztársaságban, legfeljebb 20, váltási időszakban 40 fővel a szükséges technikai eszközökkel, fegyverzettel és felszereléssel ellátva. Közölték, hogy a feladataik közé tartozik a partnerképesség-építés, a katonai segítségnyújtás, a tanácsadás, valamint a csapatkísérés.
Forrás: https://index.hu/belfold/2025/11/05/magyar-honvedseg-kormany-irak-terrorizmus-elleni-harc-migracio/
2026. január 12.
Kadétok vágták a tűzifát
2026. január 12.
Hóátfúvások és fagy: rendkívüli terhelés alatt a katasztrófavédelem
2026. január 11.
Két eset – megdöbbentő hasonlóság
2026. január 11.
Biztosan horgol
2026. január 11.