A honvédségnél tanultak sokat segítenek az Atlanti-óceán átevezésében
Sokat segítenek a Magyar Honvédségnél tanultak az Atlanti-óceán átevezésében - erről is beszélt a Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-oldalán megosztott videóban Havasi Gergő, a Magyar Honvédség sportszázadának tartalékos szakaszvezetője, aki Szabó Norbert Ádámmal vágott neki az óceán átevezésének.
„Az eddigi utunk során rengeteg feladat és kaland és nehézség tárult már elénk, természetesen szép dolgok is, és azt mindenképp el kell, hogy mondjam, hogy a Magyar Honvédségnél számos olyan emberi tulajdonságot tanítottak nekem, kaptam, vagy kaptam rá megerősítést, amit most nagyon nagyban fel tudtam használni, mint például a hit, az alázat, a találékonyság, a gyors döntés vagy az akaraterő” – fogalmazott Havasi Gergő.
„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium minden tagját tisztelettel és még nagyobb szeretettel üdvözli egy honvéd az óceánról” – zárta a miniszternek küldött videóját a sportoló.
A Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám magyar evezős páros január 6-án indult, hogy teljesítse a Tenerife és Antigua közötti 5200 kilométeres távot egy páros óceáni evezős hajóval, motor használata és külső segítség nélkül.
Havasi Gergő legutóbbi, pénteki Facebook-bejegyzésében azt írta: a 18. napon 123 kilométert tettek meg, összesen pedig 1892 kilométert.
2026. február 6.
Térképészet földön, égen
2026. február 6.
KFOR: a Nyugat-Balkánra indulnak
2026. február 6.
Közel félezer gyorshajtó
2026. február 5.
Jól zajlott a jég a Dunán
2026. február 5.
Új parancsnok az MH Katonai Továbbképző Központ élén
2026. február 5.