A drog is közrejátszhatott a miskei kislány megölésében
Felmerült, hogy a kábítószer is szerepet játszhatott a miskei kislány meggyilkolása ügyében, ami ismét megmutatja: a drog nemcsak az egyént rombolja, hanem erőszakhoz vezet és ártatlan életeket is követelhet – közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos Facebook-bejegyzésében.
Horváth László emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés az elmúlt években jelentősen szigorította a büntető törvénykönyvet, különösen a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén.
„Aki ilyet tesz, annak egy életre börtönben a helye” – írta.
Hangsúlyozta, hogy mélyen megrendítő a miskei kislány meggyilkolása. Egy gyermek elvesztése a legnagyobb fájdalom, amit egy család és egy közösség átélhet – tette hozzá, őszinte részvétüket kifejezve a hozzátartozóknak.
„A rendőrség villámgyors munkájának köszönhetően a gyanúsítottat elfogták – köszönet érte!” – fogalmazott a politikus.
A mintegy 2 éves kislány eltűnése ügyében a Kalocsai Rendőrkapitányság hétfőn adott ki körözést. A gyermek keresésében rendőrök, polgárőrök, speciális keresők és önkéntesek is részt vettek. A kislány holttestét végül hétfő este találták meg az otthona közelében.
Az ügyben a vármegyei rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást, majd elfogatóparancsot adtak ki a feltételezett gyilkos, a 24 éves J. Dávid ellen.
A férfit kedd délelőtt elfogták, majd őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.
2026. március 16.
Huszárfelvonulás és családi nap a Ludovikán
2026. március 16.
Biztonságban hazaérkeztek az iraki Erbílben szolgáló magyar katonák
2026. március 16.
Honvédfutás a nemzeti ünnep jegyében: több mint 1600 nevező állt rajthoz
2026. március 15.
Március 15. – Petőfi mozgalmas éjszakája
2026. március 15.
Zsaru és a kutyája: A csoda határán
2026. március 15.