26 millió forintos kormányzati támogatást kaptak a vízimentők
- Katasztrófavédelem
- 2025. július 30.
- 118
- 0

A korábbinál magasabb, 26 millió forintos kormányzati támogatást kapott a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) – közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára Alsóörsön.
Takács Péter jelezte: a Belügyminisztérium korábban évről évre 20 millió forintos támogatással járult hozzá a szervezet működéséhez, egyrészt a Balaton környéki lakosok, másrészt pedig a térségbe látogató turisták nagyobb biztonsága érdekében.
Kiemelte: idén Kontrát Károly, az északkelet-balatoni térség fideszes országgyűlési képviselője kezdeményezte a támogatási összeg emelését.
Energiaválságban vagyunk, az üzemanyagárak is emelkedtek, és a Belügyminisztériumban úgy látták, hogy ezen a hatmillió forinton nem múlhat a Balatonnál nyaralók, fürdőzők és vitorlázók biztonsága – fogalmazott az egészségügyi államtitkár.
Takács Péter hangsúlyozta: mindenki bajba kerülhet a vízen, jó tudni, hogy vannak, akikre mindenki számíthat.
A VMSZ magas színvonalú munkát végez az Országos Mentőszolgálattal szakmai együttműködésben. Rendelkeznek vízi mentésre alkalmas eszközparkkal és a legmodernebb mentéstechnikai eszközökkel felszerelt esetkocsival is – sorolta.
Kontrát Károly köszönetet mondott az emelt összegű támogatásért, és kiemelte: a régióban élők és nyaralók biztonságához a vízimentők nagyban hozzájárulnak.
Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke azt mondta: fontos segítséget jelent civil szervezetük számára az emelt összegű támogatás, hiszen a strandi vízi mentéstől kezdve a mélyvízi mentésen és a sürgősségi betegellátáson át a búvárszolgálatig számos feladatot látnak el.
Jelezte: 24 órában, télen-nyáron jelen vannak a Balatonon, ősszel, a horgászidényben sem tűnnek el a tóról, a négy évszakos Balaton szempontjából pedig fontosnak tartják a téli jelenlétet is. Már hatodik éve minden télen is készenlétben állnak a tavon – tette hozzá.
Bagyó Sándor azt mondta, minden szezonnak megvan a maga sajátossága, ezen a nyáron a hirtelen érkező nagy szelek, illetve az erős viharok jelentettek kihívásokat a Balatonnál.
- Csongrád-Csanád vármegyében számoltak fel drogkereskedő hálózatot
- Százmilliós drogfogás Budapest II. kerületében
- Ismét a Jászságban fogtak el dílereket a rendőrök
- Első bevetésen a WiSENT 2HU – Magyar katonák a nemzetközi porondon
- MTSZ Konferencia Balatonföldváron
- Rétvári Bence: „A közbiztonság soha nincs ingyen, mindig tenni kell érte”
2025. október 23.
Letették a katonai esküt a Magyar Honvédség leendő altisztjei
2025. október 23.
Négy hét a precíz célra irányításért
2025. október 23.
Sárosi Gyula alezredes élete első maratonját fogadásból futotta le
2025. október 22.
Szolgálaton kívüli rendőr fülelt le egy orvhalászt
2025. október 22.
Nemzetközi színpadon a magyar védelmi exportőrök
2025. október 22.